2016. február 21., vasárnap

Furcsa meccs a sereghajtó otthonában

Rendhagyó mérkőzést vívtunk Gödöllőn a helyi fiatalok ellen. A hazaiak három fővel álltak ki, így öt győzelmet akár előre beírhattunk volna a jegyzőkönyvbe.  


A GEAC hatodik csapatában élsportolónak készülő tehetséges gyerekek szerepelnek. Mivel már az őszi találkozón szereztek nekünk néhány kellemetlen percet, kemény csatára készültünk ellenük, és e tekintetben nem is kellett csalódnunk.

Bár a játék nélkül kialakult nagy különbség elvileg egyértelművé tette a sikerünket, az ajándékba kapott előny, az edzőmérkőzésre jellemző hangulat kicsit kizökkentett minket. (Zavarunkban még fotózni is elfelejtettünk...)

Végül - kicsit kínlódva ugyan - nyertünk, és az ilyen csúnyácska győzelmekért is jár a két pont.


A 15. fordulóban: 

Gödöllői EAC VI - Albertirsai SE 7:11 





Gödöllőn nem készült kép, de kell-e különb illusztráció egy mosolygó Tímár Gyuszinál? (Fotó: Garami Zsolt)

2016. február 15., hétfő

Fontos két pont

Őrbottyán után megint az egyik közvetlen riválisunk látogatott el hozzánk. Bár a gyáliak ellen Biró Bálint már nem állhatott asztalhoz, bíztunk a győzelemben. Igaz, vendégeink is. 


A párosok után 1:1-re, két egyéni kör után 6:4-re álltunk, azaz haladtunk a várt izgalmas végkifejlet felé. De a pingpong-thriller ezúttal elmaradt: egyre magabiztosabb játékkal, a szerencsét is magunk mellé állítva hatot megnyertünk az utolsó nyolc meccsből.


Ezzel a győzelemmel megerősítettük a mezőny első harmadában elfoglalt helyünket.


A 14. fordulóban:

Albertirsai SE - Prémium Gyáli ASE II. 12: 6  





A jegyzőkönyvet ITT találja.

Utánpótlásunk is felkerült a pingpong-térképre!

Múlt szombaton rendezték Cegléden a 2016. évi Pest Megyei Újonc, Serdülő Utánpótlás Asztalitenisz-versenyt. Az albertirsai színeket hét fiatal képviselte.


Négy hónapja, heti két alkalommal egy-egy órát edzenek az ASE utánpótláskorú pingpongosai. A térség nagy egyesületeiben, például Budaörsön vagy Cegléden napi két, esetleg három óra a penzum - évek óta.

A CVSE február 13-i versenyére ennek ellenére beneveztünk, hiszen jó alkalom volt a tanulásra, és extra játéklehetőséget is kínált.

Az U11-esek (újonc II. kategória) mezőnyében két irsai fiú indult. Mári Demeter nagyon nehéz csoportba került, erejéből néhány szép labdamenetre futotta. Réczi Pál viszont legyőzte nagykőrösi ellenfelét, és nagy örömünkre főtáblára jutott. Ott a magyar ranglista 42. helyezettje, a későbbi tornagyőztes Tótin Kristóf állította meg.   


Réczi Pál és Mári Demeter

Az újonc összevont kategóriában Plattner Balázs, Kőházi Péter és Mári Menyhért szerepelt. Utóbbi egy-egy gödöllői és nagykőrösi vetélytársát megelőzve második lett csoportjában, így szintén folytathatta a küzdelmet a verseny kieséses szakaszában is. (Menyhért a ranglistán 55. Babó Vilmostól is majdnem ellopott egy szettet.) A főtáblán már kevés esélye volt, de szépen helytállt Schleer Andrással (23.) szemben is.  

Menyusnak a serdülők között is volt esélye a bravúrra; a selejtezők során kétszer is szoros mérkőzést veszített el. 

A két másik fiú is jól küzdött, játékuk mérkőzésről mérkőzésre vált egyre tudatosabbá. Sajnos verhető ellenfelet egyikük sem kapott. Balázs, már a serdülők között, szettet nyert egyik magasan jegyzett ellenfelével szemben, Peti pedig több ellenfelét is meglepte bátor és agresszív játékával.

A serdülők küzdelmeire futott be Fógel Barnabás és Kőházi Eszter. Barni számára sokkal kedvezőtlenebb csoportot talán mi sem tudtunk volna összeállítani, ám egy szettet így is sikerült elcsípnie. Keseregni emiatt sem fogunk... 


U13-as és U15-ös indulóink (balról): Kőházi Péter, Plattner Balázs, Kőházi Eszter (hátul), Mári Menyhért, Fógel Barnabás  


Már csak azért sem, mert Eszter révén megszereztük első megyei érmünket! 

A lányok versenyére viszonylag kevesen  neveztek, de kihívásnak éppen elég volt Kecskeméti Cinita (25.) is, aki a papírformának megfelelően Pest megye bajnoka lett. Eszter a későbbi második helyezett nagykőrösi lány ellen 2:0-ra vezetett, és a 4. játszmában, 10:10-nél esélye volt a sikerre, ám ezúttal a nagyobb versenytapasztalat döntött. De a bronzérmet sem kell megmagyarázni... 

Pest megye, itt vagyunk!


A díjkiosztón is érdekeltek voltunk. Balról a második az albertirsai érmes, Kőházi Eszter

Köszönjük az utazásban segítő szülőknek, valamint a nevezési díjat átvállaló Fógel családnak a támogatást!