2019. december 31., kedd

Ilyen volt 2019 az ITTF szerint

Az alábbi videót a nemzetközi szövetség osztotta meg hivatalos csatornáján. Mivel erőt vett rajtunk a lustaság, mi is ezzel az anyaggal kívánunk boldog - azaz pingpongban gazdag - új évet minden kedves barátunknak!  




Befejeződött a fővárosi Diákolimpia is

Diákolimpián induló versenyzőink ebben az évben is kihozták a sorozatból, amit csak lehetett. 



A Cegléd körzeti és a Pest megyei Diákolimpiáról már beszámoltunk, időközben véget értek a fővárosi küzdelmek is. Mivel egyesületünk több játékosa budapesti tanintézménybe jár, érdekeltek voltunk néhány kerületi selejtezőben.

A X. kerületben csak felvezető versenyt rendeztek, nem kvalifikációs tornát, így Plattner Balázs (Szent László Gimnázium) minden további nélkül nevezhetett a döntőre. Valamivel rögösebb utat jártak be a ferencvárosi diákok, Mári Berta, Mári Demeter és Mári Menyhért (Lónyay Utcai Református Gimnázium). A továbbjutást mindhárman kivívták. Az ötödik osztályos Berta a III-IV. korcsoportos nem igazolt lányok között 2. lett, de a finálén egyéb iskolai program miatt nem vett részt. Testvérei az igazolással rendelkező fiúk között aranyérmet nyertek; Demeter a III-IV., Menyhért az V-VI. korcsoportban. 



Mári Demeter adogat



A döntőre ezúttal is az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban került sor. A miénkhez hasonló kis klubokban nevelkedő fiatalok számára általában nem sok babér terem itt, főleg két korosztályt összefogó versenyzői kategóriában, és már az élmény, hogy asztalhoz állhatnak a válogatott székhelyének számító létesítményben.





Plattner Balázs



Idén - az előző kiírással ellentétben - senkinek nem sikerült főtáblára jutni, de ez nem nagy meglepetés. Például a nagyobb fiúk közül az érmesek a serdülő ranglista közvetlen élmezőnyéhez tartoznak, jobbára  NB I-ben  játszanak, és naponta edzenek annyit, mint a mieink két hét alatt...

Vagyis nekünk tényleg a részvétel a fontos. Egyúttal az a maximum is.



Mári Menyhért (szemben)

2019. december 29., vasárnap

Szülinapi parti

December 15-én, egy gyáli bajnokival zárta az évet első csapatunk. A mérkőzés nagyjából a tervek szerint alakult, így az ASE I. a második helyen áll a szezon felénél.


Ezúttal öt fővel, ezúttal is késve, viszont két ünnepelttel a fedélzeten kelt útra a gárda. Plusz emberként, egy nappal 15. születésnapja előtt Mári Menyhért csatlakozhatott a szokásos négyeshez: a születésnapos Szász Andráshoz, valamint Mári Sándorhoz, Tímár Gyulához és Váradi Gyulához.



Közös a szenvedély


A felületes bemelegítésre építve nem lehettünk túlságosan magabiztosak. Gyuláink minimális különbséggel ki is kaptak a Horváth Ádám - Starostiák József párostól. Egy szetten át Szász András és Mári Sándor is csak az ultrakönnyű Butterfly labdát tesztelte, utána viszont simán nyertek Kelemen Ottóval és Tobak Botonddal szemben (1:1).

Egyesben stabil 3:1-es sorozatokkal gyorsan eljutottunk a 10. győzelemig. Két kör után, 7:3-as állásnál Mári Menyhért váltotta édesapját, Mári Sándort, de a tendencián ez sem változtatott. 10:4-re alakult az eredmény, és közelebb ennél nem is kerültek hozzánk a lelkesen küzdő gyáliak. Igaz, már távolabb se.

A hazaik közül egyedül Starostiák József tartotta velünk a lépést, aki három sikerével igazolta, hogy neki nem újdonság ebben az osztályban játszani. Tobak Botond és Kelemen Ottó egy-egy partit jegyzett, Horváth Ádám nyeretlen maradt. 

Nálunk Váradi Gyula és Mári Sándor nem veszített egyszer sem, de utóbbi, ahogy írtuk, csak két egyénit vállalt. Tímár Gyulának négyből három, Szász Andrásnak négyből kettő jött össze. Úgy látszik, legkevésbé az ünnepelteknek ment, mert a két jobb gyálit kifogó Mári Menyhért 2/0-ás mérleggel zárt. 

De a három ponthoz ennyi is elegendő volt, az ünnepléshez pedig még ennyi sem kellett volna. A célunkat elértük - a fél szezont tekintve túl is teljesítettük azzal, hogy feljutó helyen állunk -, és a születésnaposokat sem mulasztottuk el felköszönteni.



A megye B 11. fordulójában:

Prémium Gyáli ASE III. - Albertirsai SE I. 6:12


Részletes eredmények ITT!

2019. december 28., szombat

Megye C: célkeresztben a dobogó

Ünnepi hangulat, nagyszerű vendéglátás, remek mérkőzések: ilyen volt az ASE II. utolsó bajnokija 2019-ben.


Újabb előzésre, egyúttal a negyedik hely elérésére is volt esélye december 12-én, az "őszi" zárófordulóban második csapatunknak. Ez persze nem valódi tét: a hetedik ligáról  beszélünk, ahol leginkább az elfogyasztott kolbászos szendvicsek nehezednek plusz teherként a játékosokra.

Albertirsai részről ezt a terhet ezúttal a Burka Zoltán, Czinege Lajos, Singljár Mihály, Szelei Mihály négyesfogatnak kellett elviselnie. A házigazda százhalombattaiaknál (King-Pong SE II.) Szekér Anita szereplése számított újdonságnak, a többiekkel találkoztunk korábban is. 



Az Albertirsai SE II. Százhalombattán (balról): Burka, Szelei, Singljár, Czinege


Régi ismerős Bogád László és Hónig Róbert is, ennek ellenére legyőzték Burka - Singljár párosunkat. Ezt ellensúlyozta a Czinege - Szelei duó magabiztos győzelme (1:1).

Egyesben viszont senki sem hibázott az első körben. A gyorsan kialakult nagy különbség (5:1) még oldottabbá tette a találkozó légkörét, ami a játéknak is jót tett. Szép labdamenetek, ügyes megoldások tarkították a meccseket. A battaiak közül Szekér Anita és a hosszú szemcsés, tapasztalt Riesenberger Ernő a pontokat is szorgosan gyűjtögette, de a differencia így is fordulóról fordulóra nőtt a két gárda között. 8:2-re, majd 11:3-ra vezettünk, s csak a negyedik mérkőzések mérlege billent a hazaiak felé.   


A szezont rosszul kezdte az ASE II., de mostani kiváló sorozatával - négy győzelem egymás után - közel került a dobogóhoz is, ami nagyjából megfelel a gárda valódi képességeinek. 

Még előrébb lépni, akár egyetlen helyet is, nagy kihívásnak tűnik, de legalább adott a cél, amiért 2020-ban érdemes lesz küzdeni. 


A megye C 9. fordulójában:

King-Pong SE II.- Albertirsai SE II. 6:12


Részletes eredmények ITT!

2019. december 24., kedd

2019. december 23., hétfő

2019 legjobbjait jutalmazták

December 20-án adta át Csernák Renáta, az Albertirsai SE elnöke, Kiss-Bartos Dorottya, az egyesület gazdasági vezetője, valamint Fazekas László polgármester az év legjobb sportolóinak járó díszokleveleket a Városházán. Szakosztályunk idén is három asztaliteniszezőt terjesztett fel erre a díjra. Az alábbiakban az ő méltatásukat olvashatják.



Az Alberti-Irsai Iparos Ifjúság Önképző Egyesülete már 1937-ben megalapította a két testvértelepülés közös asztalitenisz szakosztályát. A jelenlegi tagság egyelőre keveset tud az elődök munkásságáról és eredményeiről, így legalább a sportág 2011-es helyi újjászervezésében részt vevőket igyekszik számon tartani, és a maihoz hasonló alkalmakkor méltatni. 



Az albertirsai pingpongos baráti kör nagy szeretettel terjesztette fel az év sportolója címre a klub legelső XXI. századi bajnoki mérkőzésén is szerepelt Gecser Zsoltot. 

Zsolt töretlen győzni akarása, ügyszeretete mindannyiunk számára példa. Játékosként, szervezőként, a gyermek asztalitenisz segítőjeként is mindig számítani lehet rá, hiszen semmit sem tesz fél szívvel. Jellemző, hogy bár tudása alapján egy osztállyal feljebb is sikeresen szerepelhetne, leglelkesebb tagja megyei harmadosztályú csapatunknak. 



Gecser Zsolt is ünnepélyes keretek között vehette át a díjat (fotó: Tímár Gyula)

     

Fontos szervezői, gazdasági feladatokat látott el a megye C-s csapat és a gyerekek mellett következő díjazottunk, Szelei Mihály is. Misi munkájának, meggyőző erejének nagy szerepe van abban, hogy az irsai pingpongosok egy népes baráti társaságból szervezett sportközösséggé váltak – miközben a baráti légkör is megmaradt. 

Játék közben - és az életben is - folyton fejlődni, nyerni akar, ennek révén átlag felett képes motiválni a környezetét. Ugyanakkor tiszteli mások teljesítményét, elfogadja a méltán elszenvedett vereséget. 

Amiből azért évről évre kevesebb gyűlik össze…




Az asztalitenisz szakosztály neveltjeinek tehetséges első generációjából, ami 15-16 évesek közül mindenki megkapta már azt az elismerést, amit most vehet majd át Plattner Balázs. Nem azért, mert nem érdemelte meg, vagy mert a többiek számottevően jobbak lettek volna nála. 

Egyszerűen és szükségszerűen hosszabb ideig tartott, amíg a Balázs személyiségéhez, vagyis a megfontoltságához, az elemző gondolkodásmódjához, az átlag feletti intelligenciájához és a szerénységéhez illeszkedő taktikai és technikai repertoár elég széles lett ahhoz, hogy felvegye a versenyt támadóbb felfogású társaival.

Az elmúlt egy évben körzeti és megyei Diákolimpián, az országos KIDS Kupán, regionális versenyen is szerzett érmet, valamint a nemzeti korosztályos ranglistára is felkerült.   



Szelei Mihály (balra), Tímár Gyula (a szakosztályvezetés képviseletében), Gecser Zsolt és Plattner Balázs  


Szívből gratulálunk valamennyi díjazottnak. Hajrá, ASE! 


Az eseményről készült felvétel megtekinthető a Szabad Híradó Facebook-oldalán.


2019. december 9., hétfő

Amatőr liga

Balszerencsés körülmények között kapott ki a 10. forduló rangadóján megye B-s csapatunk. A tét ellenére szolid hangulatú találkozó 10:8-as végeredménye kicsit csalóka, hiszen a hazaiak végig tartották korán megszerzett előnyüket.



A keret tagjainak különböző elfoglaltságai miatt eleve az utolsó pillanatra időzítettük az indulást, aztán forgalmi okok miatt jókora késéssel érkeztünk meg Dunaharasztiba az év eddigi legfontosabb mérkőzésére. Nem jutott idő a szokásos meccs előtti szertartásokra, amelyek rendesen a ráhangolódást segítik, és persze az alapos  bemelegítés is elmaradt. 


ASE I.


Mire meccskész állapotba kerültünk, tetemes előnyt szerzett a DMTK III.: elúszott a két páros, és négyből három egyéni is. Az idény során először veszített a Mári Sándor - Szász András pár, sőt Márin Perényi Péter is kifogott. A haraszti játékos 7:10-ről, 5:9-ről is nyert szettet, ami jól mutatja, hogy főleg fejben voltak gondjaink (1:5). 

Két sima győzelemmel felzárkóztunk valamelyest, de csak időlegesen, mert buktunk is rögtön kettőt. Különösen Váradi Gyula betlije volt fájdalmas, mert a fiatal Kovács Marcell ellen 5:2-re vezetett a döntő játszmában (3:7).

Még ekkor is beállhatott volna kedvező fordulat. Mári Sándor összekapta magát, zsinórban háromszor nyert 3:0-ra , a harmadik körben például Keresztesi Józsefet verte ilyen arányban. Így gyorsan 4:7-re módosult az állás, és az ekkor hátralévő hét találkozóból egyik sem tűnt reménytelennek. Csakhogy az egymást követő 3:2-es csatákból egyet húztunk be mindössze, a végére szintén háromig jutó Váradi Öszi révén. 

Szász András 0:2-ről még beérte Kovácsot, az ötödik szettben viszont megint nem tudta elkerülni vetélytársa nagy erejű tenyereseit. A vállát fájlaló Tímár Gyula (edzésen, ártalmatlan szituációban sérült meg) egyetlen sanszos meccsén 2:1-re vezetett Friedman Tamással szemben, végül mégis gratulálnia kellett. 5:9-re alakult az állás, majd mindjárt 5:10-re, mert újból Gyuszi következett, aki ekkorra már alig volt játékképes állapotban...


DMTK III.



Még kozmetikáztunk az eredményen, de az utolsó, megnyert  párosításoknak legfeljebb tavasszal, pontegyenlőség esetén lehet majd jelentőségük. 

Mert egyelőre nincs pontegyenlőség. 

Dunaharaszti megérdemelt sikere révén átvette tőlünk a vezetést, és papírforma szerint ezt a pozícióját meg is őrzi az őszi szezonból hátralévő egy forduló alatt. Ránk még egy gyáli küldetés vár, és ha nem történik malőr az utazás során, vagy nem követünk el más, leginkább a magunkfajta amatőrökre jellemző hibát, legalább a második helyünket megtarthatjuk. 



A megye B 10. fordulójában: 

Dunaharaszti MTK III. - Albertirsai SE I. 10:8 


Részletes eredmények ITT!

2019. december 7., szombat

Csúcsrangadó előtt

Ma 13 órától a Dunaharaszti III. otthonában szerepel a Pest megyei I/B osztályban szereplő csapatunk. A mérkőzés előtti esélylatolgatást most kihagyjuk. Biztosan elég, ha az aktuális tabellát beillesztjük a bejegyzésbe. Hajrá, Irsa!



 PEST MEGYE I/B, 2019-2020

Megye C: folytatódott a jó széria

Különösebb gond nélkül hozta utolsó hazai mérkőzését második csapatunk a megye C-ben, így kedvező előjelekkel várhatja az "őszi" zárófordulót.



Bár mindenkinek voltak nehéz pillanatai, ahogy azt reméltük, a Dunaharaszti V. nem állította megoldhatatlan feladat elé a mieinket. 

Gecser Zsolt például 0:2-ről fordított Horváth Levente ellen, Mári Menyhért és Singljár Mihály a vendégek erősebb párosával kínlódott sokat. Voltak pillanatok, amikor talán maguk sem hitték, hogy képesek lesznek megfordítani az állást.



Albertirsai SE II. (2019. 12. 06.)


Ők ketten egyéniben sem játszottak igazán jól. Misi egy éjszakai műszak után becsülettel lehozott két egyénit, utána készséggel átadta helyét Kovács Lászlónak. Menyhért az utolsó két meccsére került kb. 30%-os állapotba, előtte épkézláb labdamenetet sem produkált. De hát december van: egész évben becsületesen edzett, tanult, naponta végigült 7-8-9 tanórát, utazott 3-4 órát... Több bőrt nem lehet lehúzni senkiről.  

Hasonló probléma a másik oldalon is jelentkezett. Horváth Levente, aki mindenkit figyelembe véve a legjobb pingpongot mutatta be tegnap, utolsó partiját simán veszítette el az addigra valamelyest koordinálttá váló Mári Menyhérttel szemben, és végül nyeretlen maradt. 

A DMTK V. két győzelme is Kriszt Klaudia nevéhez fűződik. Nálunk Burka Zoltán és Gecser Zsolt egyaránt négyet, Menyhért hármat hozott. Singljár Mihály kettőből kettőt nyert, Kovács László szintén kettőből ezúttal egyet sem.  Emellett győzött a két irsai páros is.


Dunaharaszti MTK V. (2019. 12. 06.)



Sorozatban harmadszor nyert tehát az ASE II., és az újabb három ponttal egy helyet biztosan feljebb lép a tabellán. Egy esetleges százhalombattai sikerrel - jövő héten a King-Pong SE II. lesz az ellenfél - akár a dobogó közelébe kerülhetne a csapat.  



A megye C 8. fordulójában: 

Albertirsai SE II. - Dunaharaszti MTK V. 15:3


Részletes eredmények ITT!

2019. december 6., péntek

Utoljára itthon

Két egymást követő győzelem után bizakodva várhatja a soron következő fordulót az Albertirsai SE II. a Pest megyei bajnokság I/C csoportjában.



A King-Pong elleni bravúrt és a DMTK VI. elleni kötelező gyakorlatot követően ma este ismét dunaharaszti fiatalokat lát vendégül a csapat. A DMTK V. erejéből egy döntetlenre futotta hét forduló alatt, de számukra még nem az eredmény a legfontosabb. 

Alapvetően a mieinknek sem, ám az év utolsó hazai mérkőzésén mégis jó lenne begyűjteni mindhárom pontot...


Hajrá, ASE!



2019. december 5., csütörtök

Meglepetés a megyei harmadosztályban

Eddig nem az albertirsaiakról szólt a megye C-s bajnokság, legutóbb azonban dobogóst vert az ASE II.



A csapatnak mindig vannak hiányzói, emiatt nyerhető meccsek úsztak el. A harmadik helyen álló King-Pong SE I. ellen is nélkülöznünk kellett Singljár Mihályt, Mári Menyhértet és Kovács Lászlót, ám a vendég százhalombattaiak sem számíthattak Molnár Bélára és Duma Istvánra.

Az első ütésváltástól érződött, hogy ezen a napon nem lesz kimutatható különbség a két négyes játéktudása között. A Czinege Lajos - Szelei Mihály pár meg is szorongatta a Balog István - Péics Károly duót, Burka Zoltán és Gecser Zsolt pedig - a kezdeti kapkodást levetkőzve - legyőzte  Antal Istvánt és Simon György Attilát (1:1).



Albertirsai SE II.



A döntetlent az első egyéni forduló után is tartottuk, sőt, a 0:2-ről felálló Szelei Misinek majdnem sikerült némi előnyt is kicsikarnia. Végül ugyan kikapott Antal Istvántól, de a bőrét nem adta olcsón. (A teljesítménylista élmezőnyéhez tartozó battai pingpongos később sem unatkozott: minden mérkőzése öt játszmában dőlt el.) 

Fordulatot az új kör sem hozott. Négy szoros összecsapásból a két döntő szettest nyertük meg, noha a másik kettőnél is mutatkozott esély. 7:3 éppúgy lehetett volna, mint 3:7, így alakult, igazságosan, 5:5-re az állás. 

Innen közös megegyezéssel három asztalon zajlott tovább a küzdelem. Az egész este nagyon összeszedett Gecser Zsolt Péics Károlyt múlta felül, az eleinte bizonytalan Czinege Lajos megtáltosodott, és Simon György Attila után Balog Istvánt is megverte. Ebben a szakaszban csak Burka Zoli vérzett el, akinek nem feküdt, hogy minden pont türelmes előkészítést igényelt. Általában két szép poénért három semmilyen, csúnya és főleg elveszített labdamenettel fizetett (8:6).



King-Pong SE I.



A hajrában sima 0:3-mal ért véget a Burka - Péics, valamint a Szelei - Balog párharc, viszont sima 3:0 lett a Gecser - Simon meccs. Azaz az egyre határozottabb Czinege Lajos a mérkőzésért játszott a többiek által alaposan megdolgoztatott Antal Istvánnal.

2:2-ig hullámzó teljesítményt nyújtottak a felek, ám az ötödik szettben egyértelműen Lajos akarata érvényesült. Ezzel némileg szerencsés, némileg meglepő, de semmiképp nem érdemtelen győzelmet aratott az ASE II.

A sikerben elévülhetetlen érdemeket szerzett a remeklő Gecser Zsolt és Czinege Lajos.  Szelei Mihály és Burka Zoltán egy-egy pontot jegyez a tízből, ám az is újfent bebizonyosodott, hogy egy küzdelmes vereséggel is lehet segíteni a társakon, amennyiben sokat elveszünk az ellenfél fizikai és mentális erejéből.


A megye C 6. fordulójában:

Albertirsai SE II. - King-Pong SE I. 10:8


Részletes eredmények ITT.

2019. december 3., kedd

Tíz érem a körzeti és a megyei Diákolimpiáról

Véget értek a Pest megyei Diákolimpia küzdelmei. A körzeti selejtezőn és a döntőben is a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola (MNRKAI) diákjai képviselték városunkat.



A körzeti versenyre ezúttal Cegléden került sor november 14-én. Az V-VI. korcsoportban nem volt albertirsai, hiszen szakosztályunk középiskolásai szinte mindannyian budapesti intézményben folytatták tanulmányaikat. (A fővárosi döntőt december 7-én rendezik majd. A kerületi fordulóból több játékosunk jogot szerzett az indulásra, eredményeikről később számolunk be.)

Cegléden az igazolt versenyzők között - "A" kategória - az I-II. korcsoportban Mári Benedek 3. lett. A III-IV. korcsoportban szintén bronzérmet nyert Bisztran Zoltán, míg a betegen asztalhoz álló Tokai Zsombor ötödikként zárt.


Körzeti verseny, "A" kategória, I-II. korcsoport (balról):  Petrik Sebestyén (CVSE), Telek Kristóf (CVSE) és Mári Benedek


A "B" kategóriában, a legkisebbek mezőnyében Tornyossy Ádám, a III-IV. korcsoportos lányok között Benkó Martina, a fiúknál Huszár Ákos és Utasi Patrik végzett a harmadik helyen.


Körzeti verseny, "B" kategória, I-II. korcsoport (balról):  Nagy Olivér (Cegléd), Fekete Viktor (Cegléd) és
Tornyossy Ádám (MNRKAI)


Aranyérmet nyert, ezzel a megyei döntőbe jutott Nemes Dominik (III-IV. korcsoport), valamint a felsős lány (Benkó Martina, Herczeg Anna, Nagy Viktória) és fiú csapat (Huszár Ákos, Nemes Dominik, Utasi Patrik). Ők mindannyian nem igazoltként versenyeztek.


A körzeti verseny III-IV. korcsoportjának dobogósai, "B" kategória (balról):  Bene Dávid (Ladányi, Csemő),  Nemes Dominik, Utasi Patrik, Huszár Ákos (mindhárman MNRKAI)


Egy ezüstérmet a december 1-jén lebonyolított taksonyi megyei döntőben is szereztünk, mégpedig az említett lány csapat révén. A fiúk egyéniben és csapatban is holtversenyben hetedikek lettek.


A III-IV. korcsoportos lány csapatverseny megyei dobogósai. Balra az albertirsai kislányok 

   
Köszönet a nevezési és a szervezési feladatok lebonyolításáért az MNRKAI testnevelőjének, Nagy Lászlóné Marika néninek!