2016. május 9., hétfő

Lehet, hogy egyetlen szett dönt a harmadik helyről?

A bajnokság utolsó fordulójában a Tápiógyörgyei ASK II látogatott hozzánk. Nekünk még fontos volt a két pont, a vendégek számára viszont nem volt különösebb tétje a találkozónak. De Baliczky Andrásék nem veszíteni jöttek Albertirsára.   


Ősszel bravúros győzelmet (10:8) arattunk idegenben. Akkor senki sem bírt közülünk Vágó Péterrel, így nem voltunk szomorúak amiatt, hogy ezúttal nem tarthatott a társaival. A györgyeiek persze rutinos, jó csapatot alkotnak nélküle (és Varga István nélkül)  is. 

A két páros és az első egyéni kör igazolta ezt, hiszen döntetlenre álltunk (3:3). Az áttörést számunkra a második forduló hozta meg, amikor mind a négy meccset meg tudtuk nyerni, és ezzel biztató előnyre tettünk szert (7:3). Ezt azután végig sikerült megtartanunk. 


Baráti hangulatban ért véget a szezon 

A siker azt jelenti, hogy újra két pontnyira megközelítettük az őrbottyániakat, és ha a szövetség helyt ad a King-Ponggal szembeni óvásunknak, utol is érjük őket. Ebben az esetben - a versenykiírás szerint - a két csapat egymás elleni eredménye dönt a bronzéremről. Mi Őrbottyánban, ők Irsán nyertek 12:6-ra, az összesített játszmaarány azonban nekünk kedvez. 68:67 ide...


A 22. fordulóban:

Albertirsai SE - Tápiógyörgyei ASK II 12:6  


Részletek ITT!

2016. május 2., hétfő

IV. Albertirsai Pingpongbajnokság

Szakosztályunk április 24-én rendezte meg évadzáró tornáját, a IV. Albertirsai Pingpongbajnokságot. Az egyéni versenyszámra 30 fő, a párosra 13 egység nevezett. 

A mintegy 10 órás, végig kiváló hangulatú rendezvényen az albertirsaiak mellett pilisi, tápiósági, pándi, dánszentmiklósi, nagykátai és budapesti illetőségű játékosok indultak. 

A verseny minden szakaszában (csoportkör, főtábla, vigaszág) akadtak váratlan eredmények. Talán egyedüliként a vaddisznópörkölt nem okozott senkinek meglepetést: nagyszerű volt, mint mindig. Főszakácsunk, Singljár Mihály méltán kapott érte elismerést!   


Késő esti csoportkép a legkitartóbb résztvevőkkel 


A IV. Albertirsai Pingpongbajnokság eredményei


Egyéni verseny:

1. Mári Sándor (ASE)
2. Lévai István (Nagykáta)
3. Szász András (ASE)


Egyéni vigaszág: 

1. Bogos Sándor (Budapest)
2. Papp Zoltán (Budapest)
3. Kovács László (ASE)


Páros verseny:

1. Nagy András – Szász András (ASE)
2. Kovács Tibor – Szelei Mihály (ASE)
3. Ozsváth József – Singljár Mihály (ASE)


Páros vigaszág:

1. Mácsár János – Tímár Gyula (Tápióság, ASE)
2. Papp Zoltán – Helig Csaba (Budapest – ASE)
3. Kovács László – Mári Menyhért (ASE)