2017. május 25., csütörtök

Gyertek pingpongozni!


Szakosztályunk várja  az asztaliteniszt kedvelő gyerekeket! 



Edzésidőpontok: hétfő és péntek, 18:00 - 20:00

Foglalkozásainkat a Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskolában tartjuk (2730 Albertirsa, Pesti út 110.).


További információ: irsapong@gmail.com, 06-20/560-5526 (Mári Sándor)





Fotó: Garami Zsolt

2017. május 24., szerda

Negyedik hely

Albertirsán került sor a 20. forduló rangadójára a megyei B osztályban. A második helyezett gödiek két ponttal álltak előttünk a mérkőzés előtt. Azt követően viszont már néggyel...



A bajnok Őrbottyán mögött még három csapat reménykedhetett az éremben; a mi összecsapásunk résztvevőin kívül a GEAC V., amely egy ponttal előttünk, egy ponttal a Gödi SE mögött állt 19 kör után. 

Nekünk egy megfelelő arányú győzelem a dobogós remények életben tartását jelentette volna, ám a vereséggel - tisztes - negyedik helyünket betonoztuk be. 

Ami reális eredmény. Az előttünk állókkal szemben nem nyertünk meccset, csupán egy döntetlenre futotta az erőnkből, viszont mögöttünk állótól nem kaptunk ki. (Reméljük, ez már nem változik az utolsó két fordulóban!) 

A bravúr a Göd III. ellen sem sikerült, pedig az egyik párost sikerült hátrányból megfordítanunk. Az egyéni mérkőzéseken azonban nem tudtuk tartani a lépést vetélytársunkkal. Körönként egy-egy meccset hoztunk - mindet Mári Sándor révén -, az összes többi, sokszor izgalmas csatában, a végig sportszerűen játszó vendégek javára dőlt el. Jellemző, hogy Váradi Gyula mind a négy mérkőzését 3:2-re veszítette el, de Szász Andrásnak és Tímár Gyulának is volt esélye szinte valamennyi párosításban. 

Küzdött mindenki, de egy kicsi mindig hiányzott. Majdcsak rájövünk, mi volt az...


Mindig van ok az örömre (Tímár Gyuszi egyik unokájával, Lorenával)

  

A megye B 20. fordulójában:

Albertirsai SE I. - Gödi SE III. 5:13


Részletes eredmények ITT!

2017. május 18., csütörtök

Felemás érzésekkel

A 19. fordulóban verhetőnek tűnő ellenfelet fogadott második csapatunk. A győzelem ábránd maradt, mert ezúttal is hárman hiányoztak az "eszményi" kezdőcsapatból. 



Kovács László betegség, Gecser Zsolt és Kovács Tibor fontos elfoglaltság (ti. munka) miatt nem játszhatott. Mivel Kőházi Eszter csak egy  páros erejéig állt rendelkezésre, Kovács Dániel pedig csak a kezdésre futott be, Mári Menyhértet neveztük a kezdőcsapatba. Rendes körülmények között Ő ezúttal nem szerepelt volna, mert egy színielőadást próbált egész délután. Ennyit a szakmai alapokról...


A két páros gyorsan elment (0:2), és a későbbiekben Szelei Mihály és Burka Zoltán révén legfeljebb megközelíteni tudtuk az ellenfelet. (Ők ketten nyerték az összes mérkőzésünket.) Menyus nem pingpongozott rosszul, de nem volt képes folyamatosan összpontosítani. A szigorú edző le is cserélte; nem a két vereség miatt, hiszen nem a 12 évesnek kell szállítania az eredményeket.

Meg nem is a most bemutatkozó Benkó Lászlónak, vagy a másodszor szerepet kapó Kovács Daninak. Laci az első mérkőzés után levetkőzte feszélyezettségét, és hozta, ami pillanatnyilag elvárható tőle. Ahogy egyébként Dani is. Mindketten nagy csatát vívtak Galvács Andrással, ám ezúttal még győzött a tapasztalat. 

És Tápiógyörgye.


Bosszantó ez az újabb vereség, mert teljes(ebb) kerettel valószínűleg nem következett volna be. Ugyanakkor pozitívum, hogy Misi és Zoli rengeteget fejlődött az év során, és ez a fejlődés most már az eredményeiken is látszik. Meg aztán: kevés az olyan csapat, amely ennyi (sőt több) hiányzó ellenére hat fővel áll ki ...    


Szelei Mihály boldoggá avatási szertartása 



A  megye C 19. fordulójában:

Albertirsai SE II. - Táiógyörgyei ASK III. 7:11


Részletes eredmények ITT!

Irsáig hallatszott a sóhajunk

Az ASE I. Gyálon játszott és nyert 10:8-ra. Pont annyira volt szoros a meccs, amennyire az eredmény mutatja...



Igaza volt Licsár Zsoltnak, aki a hazaiak képviseletében így fogalmazott a május 9-i mérkőzés előtt: ez a két csapat, függetlenül attól, ki hogyan szerepel az adott évben, mindig rangadót játszik. És igaza volt Szász Andrásnak is, aki válaszul azt találta mondani, hogy nekünk minden meccs rangadó. Mert sosincs könnyű dolgunk. 

A gyáliak ellen például kifejezetten nehéz dolgunk volt. Hét találkozó ért véget 3:2-es eredménnyel, ebből ötöt szerencsére mi nyertünk. 

Mári Sándor ezúttal egészségesen sem pingpongozott olyan koncentráltan, mint megszoktuk tőle -valószínűleg az előző szombati, hosszúra nyúlt Imre Kupa* miatt. Különösen érzékenyen érintette a csapatot, amikor 7:6-os vezetésnél kénytelen volt gratulálni Papp Zsoltnak, hiszen így döntetlennel fordultunk az utolsó körre. 

Ekkor eléggé bizonytalan volt a helyzet... 

Rövid megbeszélés, afféle csoportterápia után azonban sorra jöttek a partik. Mári Sanyi Sápi Miklóssal szemben, Tímár Gyula Trval Dávidot verve szerezte meg harmadik egyéni győzelmét. Amikor Váradi Gyula 0:2-ről egyenlített Hóf Sándor ellen  már a végső sikerben is reménykedhettünk, és a törteli harci kakas be is húzta az utolsó szettet. 

Így aztán a két szpíker, Szász Andris és Licsár Zsolti mérkőzését már hátradőlve nézhettük. 



Tímár Gyuszinak a törött ujj sem jelentett akadályt (fotó: Garami Zsolt)



A megye B 19. fordulójában, a vérfagylaló izgalmak közepette is végig sportszerű mérkőzésen: 

Prémium Gyáli ASE II. - Albertirsai SE I. 8:10


Részletes eredmények ITT.


* Erről később még beszámolunk.


2017. május 16., kedd

Mári Menyhért ranglistapontjai

Ezúttal is Cegléden rendezték a közép-magyarországi régió újonc bajnokságát. Az április 23-i eseményre két játékost neveztünk. 



A verseny előtt nem volt az országos  ranglistán is jegyzett albertirsai asztaliteniszező, de nagyon szerettünk volna ezen változtatni. Takács Hanna ugyan az ASE színeiben szerezte pontjait, de Ő időközben a lakóhelyéhez közelebb eső Kispest SE csapatához igazolt. Rajta kívül Mári Demeternek volt még minősített eredménye, de valamiért nem kapta meg az egyébként jogosnak tűnő pontot.

Demeter ezúttal sem állt messze a terv valóra váltásától. A továbbjutásról  - és a pontszerzésről is - döntő csoportmérkőzésen 3:2 arányban szenvedett vereséget állandó ellenfelétől, a dunaharaszti Szamay Istvántól.

A kitűzött célt így nem Ő, hanem fivére, Mári Menyhért érte el. A csoportkörben egy-egy ceglédi és budaörsi ellenfelét is felülmúlta, és csak a jóval esélyesebb Nagy Dávidtól (Dunakeszi) kapott ki. A legjobb nyolc közé sajnos nem sikerült bekerülnie, miután Nagy
Dávid klubtársa, Káder Benedek legyőzte őt. 

Az előbbi ellenfél 25., utóbbi 31. az ország U13-as versenyzői között. Az egész tornán ügyesen játszó irsai fiú két pontot kasszírozott a teljesítményével, ami jelenleg a 114. helyre elég.  

Nem  világrengető dolog, de nekünk: valami!


Mári Menyhért (fotó: Garami Zsolt)

2017. május 11., csütörtök

Figyelem, figyelem!

Holnap, azaz pénteken megye C-s bajnoki, előtte viszont, rövidítve megtartjuk a gyerekek edzését is. 


Utóbbi 18 órakor kezdődik, és ezúttal egy órás lesz. Az előbbit, vagyis az Albertirsai SE II. - Tápiógyörgye III. találkozót 19 órától játsszák.

Hajrá, ASE!



Vereség a bajnok otthonában

Nem sikerült meglepnünk a listavezetőt. Rázós hajrá következik. 



Kedvezőtlen előjelekkel vártuk az újabb megye B-s kört. A 100%-os, biztos feljutó Őrbottyán ellen ősszel hazai pályán nem nyertünk egyetlen egyéni mérkőzést sem, a visszavágón ráadásul nem számíthattunk a sérült Tímár Gyulára. 

Gondjaik persze voltak a hazaiaknak is. Fehér Zsolt például harmadik bajnoki mérkőzését játszotta a 18. fordulóban, az utolsót éppen ellenünk... 


Ennek a képnek semmi köze a mérkőzéshez, de nekünk tetszik. Ha megtaláljuk a fotókat, lehet, hogy kicseréljük.
Egyébként itt találtuk: https://www.criticailapok.hu/component/content/article/23-2005/38030-szinvaltasok


Nem óvtunk, mert, egyfelől, nem volt értelme. Az asztalitenisz valószínűleg az egyetlen sportág az országban, ahol ilyen esetben nem a klub azon csapatára szabnak ki büntetést - ha kiszabnak -, ahol a jogosulatlan játék megvalósult, hanem arra, amelyik alacsonyabb osztályban szerepel. Adott esetben arra, amelyikben az illető teljesen szabályosan kapott helyet... 

Másfelől: nem azért veszítettünk, mert az egyébként rokonszenves Fehér Zsolttal is pingpongoznunk kellett. Őt ugyanis mindannyian legyőztük. És ha nem is teljesen közömbös, hogy egy játékosnak öt vagy - egy szerencsés páros beírás után - csak három meccse van-e, a többi bottyáni (László Adrienn, Bedron Jani, Varga Szabolcs és a később befutó Márton Gyula) tudása bőven elégséges ellenünk. 

Ilyenformán a 6:12-es végeredmény nem is tükrözi híven a valós erőviszonyokat. Őrbottyán II. bajnoki címe megérdemelt; gratulálunk és sok sikert kívánunk a gárdának a megye A-ban!


Mi ezzel a vereséggel visszacsúsztunk a negyedik helyre, és hibátlan teljesítményre lenne szükségünk az előrelépéshez. Az első akadályt sikerrel vettük, miután előrehozott találkozón legyőztük idegenben a gyáliakat. (Később beszámolunk arról az összecsapásról is!)

Jövő héten (05.18.) következik a Göd elleni rangadó, majd - szintén a Roszik Mihály Általános Iskolában - fogadjuk a szintén erős Tápiógyörgyét (05.25.) és a bentmaradásért küzdő, nyilván rendkívül motiváltan érkező Telkit (06.01.). 


A megye B 18 . fordulójában: 

Őrbottyáni Csapatok SE II. - Albertirsai SE I. 12:6


Részletes eredmények ITT


2017. május 4., csütörtök

Csakazértis vagy azértse!

Az elmúlt fordulóban sem ért véget megye C-s nyeretlenségi sorozatunk, de - ahogy mondani szokás - láttunk biztató jeleket.


Dunaharaszti III. csapatát fogadtuk április 28-án, ezúttal a terveknek megfelelő összeállításban. Az már nem volt a plánum része, hogy mindkét párost viszonylag simán elveszítjük, de sajnos ez történt. 


Ez volt a leghasználhatóbb kép...


Ez még, önmagában, nem lett volna akadálya a pontszerzésnek: Gecser Zsolt egyesben csak Friedman Tamással nem bírt (pedig 2:0-ra vezetett), azaz hozta, amit kellett, és a még rutintalan Szécsi Kristófot a többiek is verték. 

Ám csak Őt. 

Arra az egy-egy bravúrra, ami a pontszerzéshez kellett volna, most nem futotta. Majd legközelebb. 

Ez a csapat február elején nyert utoljára. Mégis: játéka javul, ambíciója töretlen, tehát győzelme elkerülhetetlen. 



A megye C 18. fordulójában:

Albertirsai SE II. - Dunaharaszti III. 6:12


Részletes eredmények ITT!


2017. május 2., kedd

Ismét a Topon!

Szász András és Váradi Gyula rendszeres résztvevője a budapesti TopSpin Hobbi Kupának. Legutóbb, április 23-án mindketten éremmel tértek haza a IX. kerületből.


Az Albertirsai SE játékosai magabiztosan meneteltek az elődöntőig, onnan viszont csak egyikük útja vezetett a döntőig. A sors úgy hozta, hogy éppen egymással találkoztak a legjobb négy között. 

A házi rangadót ezúttal Váradi Gyuszi nyerte. Ő végül ezüst-, András bronzérmet szerzett.


Irsaiak a kép két szélén: Váradi Gyula balra, Szász András jobbra



Nézze meg a TopSpin Asztalitenisz Club hivatalos honlapját és a versenyről szóló aloldalt

Érmek Harasztiból

Egymást érik a különféle pingpongos események, emiatt jókora tartozást halmoztunk fel a beszámolókat illetően. Nem írtunk például a Dunaharasztiban április elsején rendezett utánpótlás versenyről, pedig azon hét játékosunk is részt vett.


Nem csak mi neveztünk be viszonylag népes csapatot a DMTK kifejezetten kezdők részére kiírt versenyére: összesen 123 nevezés érkezett, ami a terem adottságaihoz képest mindenképpen sok, de annak fényében is, hogy azokban a napokban több rangos torna elmaradt - érdeklődés híján. Itt ilyesmiről szó sem volt: Török Zoltánék a megyei pingpongélet fontos és népes szegmensét vették célba. Köszönet érte!

Küldöttségünk legifjabb tagja, Bánhidai Bence (2007) az első mérkőzése után levetkőzte érthető izgalmát, és okos, türelmes pingponggal a legjobb nyolc közé jutott.

Xiao Yu (2005) három győzelemmel az élen végzett csoportjában, így erőnyerőként rögtön az elődöntőbe került. Ott ugyan kikapott a mezőnyből kiemelkedő csengődi lányok egyikétől, Mészáros Ramónától, de a bronzéremmel elégedett lehet. Ő is, mint Bence, a biztonságra törekedett, hagyta, hogy az ellenfél hibázzon, ám hosszabb távon minden bizonnyal gyorsabban, támadóbb felfogásban asztaliteniszezik majd. 


Xiao Yu



Páldi Milán (2005) két mérkőzést vesztített, egyet a selejtezőben, egyet a döntőben. Mindkétszer a kispesti Simon László Bencével szemben maradt alul; mivel meccsről meccsre javult a teljesítménye, másodszor már két szoros szettben.


Páldi Milán


Az egy évvel idősebb fiúk között Ma Róbert, a 2002-2003-as korosztályban Garami Dániel, Kókai Levente és Kókai Zalán képviselte egyesületünket. Legalább egy győzelmet mindenki jegyzett; bár egyikük sem játszik régóta, már mutattak szép dolgokat az asztalnál, és képesek voltak eléggé összetett taktikai utasítások végrehajtására, megvalósítására is. 

A sportággal mindössze fél éve ismerkedő Kókai Levi például komoly skalpokat begyűjtve főtáblás lett, ami az érmesekéhez mérhető bravúr. 



Kókai Levente 



A szervezők beszámolója a megyei szövetség honlapján.

Garami Zsolt többi pazar fotója ITT látható.

2017. május 1., hétfő

Éljen május elseje...

És a gyerekedzés, amit ma megtartunk. A mától érvényes rend szerint hétfőn és pénteken is 18 órától járhatnak edzésre a gyerekek. 


Mivel többnyire az egész termet használjuk majd, és akár hetente kétszer is lehet járni, kicsit emelnünk kell a tagsági díjon. Ezzel kapcsolatban pontosabb információ kérhető az irsapong@gmail.com címen!