A múlt század harmincas - negyvenes éveiben már működött asztalitenisz-szakosztály Albertirsán. Arról sajnos nincsenek adataink, hogy mikor és miért ért véget ez a kezdeményezés, illetőleg kik alkották a csapatot. Ami biztos: több évtizedes szünet után, a kétezres évek első évtizedében szerveződött itt újra közösség a sportág körül. Az Albertirsai Pingpong Baráti Kör néven elindult együttes pontosan tíz éve, 2011-ben nevezett először a Pest megyei csapatbajnokságba. A kerek évforduló kapcsán beszélgettünk az azóta is aktív tagokkal, Gecser Zsolttal, Kovács Lászlóval, Singljár Mihállyal, Szász Andrással és Tímár Gyulával.
Hogyan ismerkedtetek meg a sportággal? Mikor kezdtetek pingpongozni?
Kovács László: Micsurin TSZ, 1980...
Singljár Mihály: Sokkal hamarabb, a szomszédunkban, egy konyhaasztalon.
Kovács László: Bocsánat, igen, egy kicsike márvány asztal volt Györkééknél, egy kicsike asztal. Deszka volt a háló. Ott kezdtük valamikor a 60-as években. Pingpongoztunk a seregben is, azután a TSZ-ben, a színpadon. Minden ebédidőben ott játszottunk.
Tímár Gyula: Ahhoz képest eléggé zsengék vagytok...
Kovács László: Akkor még nem tollszárral játszottam, rendesen fogtam az ütőt. Mindenkit megvertem simán, akkor mondtam, inkább tollszárral játszom ellenetek, legyen valamennyi esélyetek.
Singljár Mihály: Lacival a komolyabb pingpongunk a 80-as évek elején kezdődött a TSZ megmunkáló központjában, a Hajda tanyán, Monorierdőn. Később a pilisi KISZ klubba jártak néhányan. Utána jött Bánhegyi Ferenc tanár úr, aki NB I-es bíró volt, kiváló közösségi ember, mindent megtett másokért. Vele jártunk először versenyekre 1984-1985 környékén. Ezek afféle szpartakiádok voltak. Vecsésen, a Tápió vidékén, Szolnokon... 2002-ben csatlakozott hozzánk egy másik csoport, Varényi Pistáék. Velük érkezett Gecser Zsolti is. Egyszer jött Pista valamiért, és mondta, sietnie kell, mert megy pingpongozni Hanák Palihoz a csirketelepre. Onnan hívtuk át őket Pilisre. Akkor épp a kisiskolában játszottunk, utána költöztünk a piactérhez. Ott is pingpongoztunk nagyjából másfél évet. Irsára 2005-ben kerültünk át. Közben persze cserélődtek az emberek, lemorzsolódtak, csapódtak hozzánk. Főleg felnőttek persze.
Gecser Zsolt: Sokan jártak át pilisiek is Irsára. Sedró Jani, Bretka Feri, John Karcsi, Nagy Feriék...
Singljár Mihály: Most is sokan vagyunk. Azt lehet mondani, járnak hozzánk Őrbottyántól Maglódig, Maglódtól Kakucsig.
Tímár Gyula: Sok helyről, sokan jártak hozzánk mindig. Ki is hullottak emberek, de jöttek mások. Van egy alap brigád, ami nem nagyon változik. Rengeteg csapat széthullott, nálunk stabil maradt a társaság. Ezért sokat tettünk. Jó házigazdák voltunk. Néha terhes volt megszervezni, de valamit mindig tudtunk produkálni a meccsekre. Nem is, hogy tudtunk, hanem - akartunk. Volt, amikor csak kenyér volt, zsír, egy kis hagyma, egy kis innivaló, de mindig vendégül láttunk mindenkit. Ezt néha viszonozták is. A gyáliak rendeztek egy elég komoly versenyt Ferihegyen. Mikor megérkeztünk, a vezetőjük, Kis Peti felmutatott egy üveget: "Ez az albertirsaiak pálinkája. Nekik tettük ide." Nem a pálinka a lényeg, hanem az, hogy emlékeztek rá, itthon mi is megkínáltuk őket, és ez nagyon jól esik.
Gecser Zsolt: Ezt a szokást átvette a második csapat is, mikor megalakult. Ez fontos, mert szeretnek idejönni az ellenfelek, jól érzik magukat Albertirsán.
Singljár Mihály: Mindenki tudja, ahol irsaiak vannak, ott buli van. Megye C TOP 10 versenyre mentünk. Focizni voltam előző nap, kipakoltam minden pingpongos cuccot a táskámból. Másnap elaludtam, korán reggel telefonált Gecser Zsolti, hogy mindjárt jön értem. Dunaharasztiban vettem észre, hogy nincs nálam ütő. Pálinka volt, pingpongütő nem. A helyiek - Jenei Gabi, Török Zoli - mindjárt hoztak pár ütőt, kölcsönbe, hogy válasszak és tudjak játszani.
Gecser Zsolt: Én Mikebudán kezdtem. Kudelich Géza járt ki Ceglédről edzést tartani. nálunk idősebb srácok jártak oda, mint Varényi Pista. Mi, fiatalabbak bementünk, néztük, mit csinálnak az "öregek". Géza bácsi szólt, hogy beállhatunk mi is. Először csak a pingpongütőn pattogtattuk a labdát tenyeressel, fonákkal, aztán ütöttük a falra, és a legvégén örülhettünk, ha forgózhattunk egyet az asztalnál. Ez 8 éves korom körül lehetett. Sajnos hamar befejeződött Mikebudán a pingpong, és én utána sokáig, több mint 20 évig nem pingpongoztam. 2001 szilveszter éjszaka indult újra a játék Hanák Palinál, amikor felállítottuk a pingpongasztalát egy üres csirkeólban...
Kudelich Géza
tagja volt a Cegléd 1972-es, az NB II-ben bajnoki címet szerzett csapatának, majd szerepelt az NB I-ben is, a CVSE első nagy korszakában. Játékos pálayfutását követően edzőként is tevékenykedett. 2012-ben hunyt el. 63 évet élt.
Tímár Gyula: Mi az iskolában ütögettünk néha, de az én történetem 2007 szilveszterén kezdődött, amikor egyszer szintén Varényi Pistával beszélgetve szóba került a pingpong. Ő már javában játszott akkor, én meg elmeséltem neki, hogy szeretek játszani, van is asztalom, otthon már mindenkit megverek. Akartam is valahova menni, ahol engem ver meg mindenki. Hívott magukhoz, és februárban el is mentem edzésre. Ott aztán meg is történt: jól elkalapáltak. Mindenki sokkal jobb volt nálam. De legalább volt egy indíttatás, amitől az ember akart fejlődni. Ez nagyon fontos.
Kicsi is, pixeles is, de a miénk.
Egy 2011-es, valószínűleg kaputelefonnal készült fotó (balról):
Singljár Mihály, Szász András, Kovács László és Tímár Gyula.
Szász András: Gyerekkoromban szerettem volna edzésre járni, de nem volt rá lehetőség. Később az érdi bajnok én voltam: a rokonokat, a munkatársakat vertem sorra. Mikor Irsára költöztem, egy városnapon derült ki - nem is mi beszélgettünk, hanem az asszonyok, Ibolya és Ildikó -, hogy Tímár Gyuszi pingpongozik. Ezután, 2009-ben, csatlakoztam én is. Senki nem hagyott nyerni. De 2010-ben azért már eljártunk amatőr versenyekre.
Gecser Zsolt: Öt éven keresztül mindenkitől kikaptam én is. Ebből fejlődtem, ebből küzdöttem fel magam folyamatosan. Mindig kicsivel jobb akartam lenni.
2011-ben úgy döntött a csoport egy része, hogy nevez a megyei csapatbajnokságra. Mi volt a cél az induláskor?
Singljár Mihály: Az volt a cél, hogy ne legyünk utolsók. Az utolsó előtti hely már nagyon jó! Végül nyolcadikok lettünk tizenkettőből. A második évben hatodikok, akkor már nálunk játszott Oros Imre is.
Tímár Gyula: A helyezés is számított, főleg az, hogy néha nyerjünk már az elejétől kezdve, de voltak más szempontok is. Itt mindig csak egymás között játszottunk, amitől kicsit belterjessé vált az egész. Ami nem jó. Mindenki játszott mindenkivel. Néha tizenhatan voltunk, de többnyire csak hatan-heten. Egy idő után unalmassá vált. Nem is unalmas volt, nem ez a jó kifejezés, hanem az ember, ha akar fejlődni, kell, hogy másokkal is játsszon. A versenyzés újdonságot jelentett, fejlődést hozott nekünk. Akikkel a kezdetekkor együtt ütögettünk, de később nem versenyeztek, elmaradtak mögöttünk.
Az első szezon eredményeit sajnos eddig nem találtuk meg semmilyen adatbázisban, de a legendás első bajnoki meccset Maglódon rendezték, a csapat Gecser Zsolt, Hanák Pál, Szász András, Tímár Gyula összeállításban állt asztalhoz.
Tímár Gyula: Azt hiszem, ez volt az az alkalom, ami után azt mondtam, hogy életemben még egyszer ennyire bátortalanul nem akarok játszani.
Gecser Zsolt: Mindannyian úgy játszottunk, mint amikor a gyerek első nap lámpalázasan bemegy az óvodába vagy az iskolába... Amit tudtunk, azt a kis tudásunkat is, elfelejtettük. Tényleg nagyon rosszul sikerült. Ezután mondta Hanák Pali, hogy ő soha többet nem versenyez.
Egy korai csapatkép: Albertirsa - Gyál (balról - Gyál: Kiss I. Péter, Jaszper Miklós, Jánosi János, Szecsei Sándor; Albertirsa: Hanák Pál, Szász András, Gecser Zsolt, Kovács László)
Forrás: gyase.hu.
Ehhez képest a nyolcadik hely, a sok győzelem jónak mondható. Olvastam egy gyáli beszámolót abból az időből, ami kiemeli, hogy ősztől tavaszig, mindössze fél év alatt, rengeteget fejlődött az albertirsai csapat.
Tímár Gyula: Tíz év távlatából ez a fejlődés még szembeszökőbb. 2015-ben - Biró Bálinttal és Mári Sándorral – negyedikként végeztünk. Akkor vált szét a megye B két osztályra, így jött létre a C, és mi negyedikként épp a B-ben maradhattunk. A következő évben bronzérmet szereztünk a megerősödött B-ben, és utána is rendre ott voltunk az élmezőnyben. A félbeszakadt 2019-2020-as kiírást megnyertük, bár ezért hivatalos érem nem járt, és feljutottunk az A osztályba.* Öt éve elindítottuk az Albertirsai SE II-t, hat éve az utánpótlást is, amely rövid idő alatt, a Covid19-ig, a megye hatodik legnagyobb létszámú műhelye lett. A gyerekek, persze közreműködőként, jártak World Tour versenyeken, a budapesti világbajnokságon. Rendeztünk Top10-es versenyt, nagy hagyománya van a bálunknak, a nyári családi napunknak és a városi kupánknak is. Jelenleg kiváló körülmények között, stabil, nagy létszámú közösségben pingpongozhatunk. Egy évtized alatt sok olyan kissrác megfordult Albertirsán az amatőrök között, akiből korosztályos válogatott, komoly játékos lett. Szerepelt itt az EB bronzérmes Németh Károly is. A csirkeólból indulva, ha már többször is szóba került, eljutottunk idáig.
Orgonasípok. A megye A-ba jutást kiharcoló alapcsapat (balról):
Váradi Gyula, Mári Sándor, Tímár Gyula, Szász András (fotó: Garami Zsolt)
Singljár Mihály: Gyakorlatilag nulla forintból. Pontosabban: a saját apró forintjainkból jutottunk idáig. A korosztályos válogatottakat, akik kezdőként idejöttek a mérkőzésekre, azért tanítgattuk eleget. Ha nem jönnek Irsára, nem lett volna belőlük semmi.
Szász András: Meg a bort sem kóstolják meg!
A tíz év alatt adódott néhány vicces helyzet...
Gecser Zsolt: Miklós bácsi, Csík Miklós mondta is, mikor másodszor megérkeztek Irsára Dunaharasztival, hogy nem ihatnak a játékosai. Először nem tiltotta, akkor ki is kaptak.
Tímár Gyula: Cegléddel játszottunk itthon. Kovács Laci panaszkodott, hogy ilyen kölyköket hoznak ellenünk, 10 éves kisgyerekeket? Hát mit képzelnek? Aztán rommá vertek minket, pedig Laci valamelyiknek még az ujjait is alaposan megropogtatta kézfogáskor, hogy ne tudjon játszani.
Második csapatunk első hazai mérkőzése 2016. szeptember 16-án
(ASE II. - Csemői Palotás SE II. 17:1). Játékosaink (balról): Kőházi Eszter, Singljár Mihály,
Gecser Zsolt, Kovács László, Mári Menyhért, Szelei Mihály
Beszéljünk kicsit a célokról, tervekről is! Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy egyénileg mit vártok a pingpongozástól?
Gecser Zsolt: Mi a korlátozások alatt folyamatosan edzhettünk, de nem mindenkinek voltak ilyen jó lehetőségei. Ez előnyt jelenthet a számunkra mindkét osztályban. Én magam fejlődni szeretnék, ezért járok Ceglédre is. Van, hogy a heti öt edzés is összejön.
Szász András: Az a cél, hogy minél többen, minél tovább játszhassuk ezt a játékot. Amióta a versenyzés mellett döntöttünk, ezen dolgozunk a szakosztály vezetőiként Tímár Gyuszival. Mindig gondoskodni kellett arról, hogy legyen termünk, legyenek asztalaink, labdáink. Meg kellett találnunk azt a hivatalos formát - ezért csatlakoztunk az Albertirsai SE-hez - , aminek keretein belül működhetünk. Figyeltünk az emberekre is. Ha valaki kihagyott pár edzést, felhívtuk, és megkérdeztük, mi van vele. Ezek nem látványos dolgok, de nélkülözhetetlenek. A munkát el kell végezni.
Tímár Gyula: Én egy jó kis pingpong-gálát szeretném, ha szerveznénk a sportcsarnokba. Nem kell kapkodnunk ezzel, de minden feltétel adott hozzá, a kapcsolataink is szépen kiépültek mára.
Kovács László: Nekem most elég kevés időm lesz a játékra, úgyhogy lehet, hogy a versenyzést a fiatalokra bízom. Azért időnként szeretném kivenni a részem a jóból, amikor annyira jól álltok, hogy már ráfér egy kis gyengítés a csapatra.
Adok egy kis támpontot az előző kérdéshez: nem tudom, mennyi pontosan itt az asztal körül az átlagéletkor, ezt nem is mondjuk ki, mindenesetre elég magas. Az egész sportág kicsit elöregedett Magyarországon. Fontos az egészségmegőrzés. Én például azért játszom, mert közben nem gondolok semmi másra. Annyi a gond, amiről legalább rövid időre nagyon jó megfeledkezni. Szeretnék még élni, látni az unokáimat...
Singljár Mihály: Ezt leírhatod.
Kovács László: Mindannyiunk nevében.
Gecser Zsolt: Már az orvos is azt mondja: sport, sport és még több sport!
Singljár Mihály: Az egészségmegőrzés, a koncentráció, a gyors reakciókészség fenntartása nagyon fontos, de a sport szenvedély is. Munka után jól esne otthon heverészni, mert fáradt vagy, mint a disznó, mégis menni kell. Ez erről szól.
Szász András: Az asztalitenisz nagyon sokáig űzhető viszonylag magas szinten is, és bármikor el lehet kezdeni. Hogy ugyanezt más sportágakról el lehet-e mondani az aktív versenyzőkre gondolva, az kérdéses. Talán íjászatban, lövészetben. Én 44 éves korom óta pingpongozom. Tímár Gyuszi szintén. De itt mindenki bőven felnőtt korban kezdte vagy kezdte újra.
Tímár Gyula: 44 évesen kezdtem, de fiatalos lendülettel. Itt az számít, mennyit foglalkozol a játékkal az asztalnál is, fejben is. Ha akarod, fejlődni fogsz. Gyorsabb nem leszel, mint a fiatalok, de az asztalnál lehetsz okosabb náluk. Rövid távokon nem árt gyorsnak lenni, de főként gyorsan kell dönteni. A futballpályán ezzel nem sokra mennénk ennyi idősen.
Gecser Zsolt: Tavalyelőtt történt az eset: beleestem anyunál a pincélejáróba. Világosból léptem be a sötétségbe, szemüvegben. Későn vettem észre, hogy nyitva maradt a lejáró felhajtható ajtaja. Már leléptem, nem tudtam mit csinálni. Fejjel zuhantam volna le, de ezredmásodperc alatt felfogtam, mi történik, esés közben megfordultam. 180 fokot fordultam zuhanás közben, és csak a hátamat ütöttem meg. Egész biztos, ha nem pingpongoznék, meghaltam volna.
Szász András: Látod, nekünk köszönheted, hogy élsz!
Gecser Zsolt: Nem nektek, hanem a pingpongnak.
* A 2020-2021-es szezon szinte el sem kezdődött, már véget is ért, így ennek az eredményeire felesleges kitérni.
