2018. október 30., kedd

Happy and

A helyiek második számú csapatával találkoztunk Gödön a megye B 6. fordulójában. Szoros mérkőzés után könyvelhettük el első idegenbeli sikerünket.  



A hazaiak terített asztallal és egyik "mumusunk"csatasorba állításával leptek meg minket. Az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Gulyás Miklós Csaba hatékony pörgetései révén győzelemre vezette a párost, persze ehhez társa közreműködésére is szüksége volt, és nyert három egyénit is. 

A többieknek kevésbé ment jól. Egy-egy alkalommal fogadhatta gratulációnkat a mindig veszélyes Nagy László, az ifjú Hollós Balázs és a türelmesen játszó Bagi  István is. 



Gödi SE II.


Nálunk nyert az ellenfél hibáival jól sáfárkodó Szász András - Mári Sándor duó, míg az első egyéni körben - rajtuk kívül - Váradi Gyula is. (Ekkor Tímár Gyula sem állt messze a sikertől, és ha az első meccsét behúzta volna, talán felszabadultabban és  eredményesebben játszik a folytatásban is.) 4:2 után 6:4-re alakult a mérkőzés, majd megint jött egy jobb széria, amivel legalább a döntetlent biztossá tettük (9:5).

Biztos vezetésünk ellenére maradt izgalom a végére. Az utolsó fordulót négy asztalon, nagyjából egyszerre  kezdtük el, és a gödiek két gyors 3:0-val felzárkóztak (9:7). A Hollós - Váradi meccs szorosan alakult, miközben  Nagy László is elvette az első szettet a friss vírusgazdaként elég statikus Mári Sándortól. Szerencsére mindkét kis kócos feltámadt, és nem valósult meg a hajrára felsejlett ijesztő forgatókönyv.  



Albertirsai SE I.



A megye B 5. fordulójában: 

Gödi SE II. - Albertirsai SE I. 7:11


Részletes eredmények ITT!

Cserny Péter videóösszefoglalója ITT és ITT látható. 

Gyálihiba

Egy 18:0-ra, létszámhátrányban elveszített mérkőzésről lehet nagyon sokat és nagyon keveset is írni. Az utóbbi megoldást választom, mert amiről még - az alábbiakon kívül - szót kell ejteni a meccs kapcsán, egyelőre csak a csapatra tartozik.



Ebben az idényben másodszor fordult elő, hogy három fővel álltunk ki megye C-s bajnoki találkozóra. 

Miközben, elvileg, rekordszámú versenyengedéllyel rendelkező játékosunk van...

Gyálon ráadásul két újoncot avattunk: a Kókai-testvérek budapesti SLT-s csoportunkba kezdtek ismerkedni a sportággal, így debütálásuk dupla öröm, dupla büszkeség. 

Levente és Zalán is megfelelő teljesítményt nyújtott. Párosban elloptak egy szettet a dörzsöltebb ellenféltől, sőt közel álltak az egyenlítéshez is, és egyesben is mutattak szép dolgokat. Erényeik mellett  hiányosságaik is megmutatkoztak játék közben, de a fejlődésükhöz szükséges elegendő idő, szorgalom és tehetség is a rendelkezésükre áll.






Náluk is egy évvel fiatalabb, ám jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik a csapat harmadik tagja, a nyolcadikos Mári Menyhért. Legalább két győzelem benne maradt, mert nem koncentrált megfelelően. (A szándék megvolt benne.) Ha lett volna választása, valószínűleg nem is szerepel vasárnap, mert - amúgy helyesen - nem csak a pingpongnak él ezekben a hónapokban. 

A nagy különbség ellenére jó légkörű mérkőzés volt a vasárnapi. A gyáliak sokszor biztatták, dicsérték a fiúkat, jegyzőkönyvön kívül pedig kölcsönadtak egy fiatalt, hogy mi is négyen legyünk. Sportszerű gesztus volt!

Köszönettel tartozunk Láng Róbertnek és feleségének, Andreának is; ahogy mondani szokták, nélkülük nem valósulhatott volna meg az esemény. Beugróként, első szóra autóba ültek, hogy Menyhért eljuthasson a mérkőzés helyszínére - az Ő érdemük, hogy egyáltalán ki tudtunk állni.  






A megye C 5. fordulójában: 

Prémium Gyáli ASE III. - Albertirsai SE II. 18:0  


Részletes eredmények ITT!


2018. október 13., szombat

Milyenek lehetnek az ellenségeink?

Végre hazai pályán is bemutatkozott, viszont harmadik mérkőzésén is veszített az Albertirsai SE második csapata a megye C déli csoportjában.


A Tápióság elleni találkozóra a 4. fordulóban került sor, de ez csak harmadik bajnokija volt a csapatnak. A szeptember 28-ra kisorsolt ASE II. - Délegyháza I. mérkőzést el kellett halasztani, sőt - amennyiben az ellenfél és a szövetség hozzájárul -, újabb módosításra lesz szükség, mert október 19-én sem lesz termünk. Mostanában sűrűn alakul így...

Az állandó edzőpartnernek számító ságiakkal az eredetileg tervezett időpontban találkoztunk, ami sajnos nem felelt meg sem Singljár Mihálynak, sem Gecser Zsoltnak, azaz megint a rugalmas és/vagy kiszámítható beosztásban dolgozó, tanuló Burka Zoltán - Mári Menyhért - Szelei Mihály hármas mellé kerestünk további versenyzőket. Az ő feladatuk tavaly sokszor csak az volt, hogy a szükséges mértékben felkerekítsék az előbbi kettő győzelmeit, idén nekik kellene szállítaniok a pontokat. Ez az élmezőnyhöz tartozó alakulatok esetében egyelőre meghaladja az erejüket.


Albertirsai SE II.


Szelei Misi betegen is becsülettel küzdött, Burka Zoli javuló formát mutatott, a még általános iskolába járó Mári Menyhért futóversenyről érkezve is négy értékelhető meccset produkált.  

A triót ezúttal sikerült öt főre kiegészítenünk: Kovács László és Garami Zsolt is először jutott szóhoz az új szezonban. Lacinak bőven van versenytapasztalata, néhány nyertes partit bárkivel szemben várhatunk tőle, pedig nem foglalkoztatja az eredmény. Ilyennek szeretjük és - mindenki szereti. 

Zsolt csereként, egy meccs erejéig szállt be. Azt a koncentrált, alázatos pingpongot hozta, amit megszoktunk tőle, és aminek gyors fejlődését is köszönheti.

Ezzel együtt: összesen öt győzelmet jegyezve kaptunk ki tegnap este, és nem valószínű, hogy a tavaszi visszavágóig engedik elfelejteni ezt a tényt derék tápiósági barátaink. Pedig a napokban még együtt ünnepeltük velük az irsai Mihályokat...



Tápióság KSK


A megye C 4. fordulójában:

Albertirsai SE II. - Tápióság KSK 5:13


Részletes eredmények ITT

A nagy verést elkerültük

Megérdemelt győzelmet aratott Albertirsán a Városi SE Dunakeszi a megye B 4. fordulójának nyitómérkőzésén.



Komolyan vettük a találkozót, és Mihály nevű csapattársaink szolid megünneplésével készültünk a csütörtök estére. Ellenfelünk is készült: a termünkről nem csak szép emlékeket őrző Preiner Attila helyett az eddig inkább egy osztállyal feljebb szerepeltetett Kecskés Józsefet nevezték a fiatalok (Márton Márk, Nagy Dávid, Oroszki Péter)  mellé.


Városi SE Dunakeszi


Párosban teljesítettük a minimumot, azaz nyertünk egyet, egyesben viszont csak Mári Sándor tudta tartósan ellensúlyozni a vendégek technikai és sebességbeli fölényét. Az ő négy győzelmét Szász András és Tímár Gyula eggyel-eggyel megtoldotta, Váradi Gyula ezúttal nyeretlen maradt.


Albertirsai SE


Az újabb, egyébként sportszerű keretek között elszenvedett vereség után nem állunk túlságosan jól a bajnokságban. Idegeskednünk nem kell, hiszen nem volt kedvező a sorsolásunk; a négy-öt jobb csapat közül hárommal találkoztunk már. A folytatásban sem lesz könnyű a dolgunk, de a pozíciónkon egész biztosan fogunk javítani.



A megye B 4. fordulójában:


Albertirsai SE I. - Városi SE Dunakeszi 7:11



Részletes eredmények ITT.  


2018. október 11., csütörtök

Veretlenek ellen készülünk

Mindkét csapatunk hazai környezetben áll asztalhoz ezen a héten, de egyiknek sem lesz könnyű dolga. 


Az Albertirsai SE I. a Dunakeszit fogadja ma este a megye B 4. fordulójában. A javarészt fiatalokból álló együttes mérlege imponáló: három mérkőzés, három biztos győzelem (17:1, 12:6, 17:1). 

A megye C-s ASE II. az eddig szintén hibátlan sorozattal büszkélkedő Tápiósággal játszik holnap  este. 

Részletek a plakáton. Hajrá, Albertirsa!







2018. október 9., kedd

Egy éremmel kezdtük az utánpótlás DC-t

Ebben az évben is útjára indította utánpótlás DC csapatversenyét a megyei szövetség. Az első állomás idén is Vecsés volt.



Ez a sorozat igazán nekünk való. Játszhatunk egy-két erős ellenféllel, ugyanakkor akadnak a miénkhez hasonló tudású vetélytársak is. A terhelés is nagyjából megfelel egy normál edzésnek; múlt vasárnap az egyaránt az U13-18-as kategóriába nevezett Albertirsai SE I. öt, az Albertirsai SE II. négy mérkőzést vívott. Nagy kár, hogy ezúttal nem tudtunk több csapatot indítani.  

Ami az eredményeket illeti: az ASE I. (Kókai Levente, Kókai Zalán) továbbjutott a csoportkörből, és bronzérmet szerzett, az ASE II. (Mári Menyhért, Ma Róbert, Ujlaki Zsombor) hatodik lett. 


Játékban a Kókai testvérek (a 10-es és a 11-es asztalnál, szemben, balra Zalán, jobbra Levente)


Köszönjük a szervezők munkáját, és az utazáshoz segítséget nyújtó szülők közreműködését! A felvételt Kókai Zoltán készítette.

2018. október 4., csütörtök

Három pont

Megvan az első. Az ASE I. fölényes győzelmet aratott a megye B 3. fordulójában. 


A tegnap esti mérkőzésen két eddig nyeretlen csapat találkozott, de a játékosok korábbi eredményei alapján a hazai siker tűnt valószínűbbnek. A mieink stabil megye B-sek, az Őrbottyán III. néven szereplő vendégek eddig jobbára a megye C-ben szerepeltek. Ebben az osztályban a bentmaradás lehet a céljuk, és ezt el is érhetik, hiszen törekvő, összetartó, rokonszenves együttesről van szó.






Albertirsán mindez most még kevésnek bizonyult az igazán jó eredmény eléréséhez. Nálunk mindenki hozta magát: Mári Sándor és Váradi Gyula négy-négy, Szász András és Tímár Gyula három-három győzelemmel zárt, és nem volt kegyelem párosban sem. A bottyániak Márton Zoltán révén két mérkőzést nyertek összesen.





Folytatás jövő csütörtökön a 100%-os, többnyire fiatalokból álló Dunakeszi ellen. 


A megye B 3. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Őrbottyáni Csapatok SE III. 16:2


Részletes eredmények ITT!

2018. október 2., kedd

Megye B: végre itthon!

Ebben a szezonban először játszik hazai környezetben az ASE I.


A csapat az eredetileg az elmúlt hétre kiírt bajnokiját pótolja ma este 19 órától az evangélikus iskolában. 

Ellenfelük, az Őrbottyán III. is győzelem nélkül áll két forduló után. A különbség annyi, hogy míg az albertirsaiak legutóbb döntetlent értek el Vecsésen, addig a vendégek két sima vereséget jegyeznek eddig. 

Hajrá, ASE!





Törpeharcsa

Nagy hajrával mentettük döntetlenre mérkőzésünket a megye B 2. fordulójában,


Legutóbb vereséget szenvedtünk Vecsésen. Akkor ezt kellemetlen meglepetésekkel éltük meg, most viszont csak abban bízhattunk, hogy nem vetik be mindhárom ászukat ellenünk, és így marad sanszunk egy szoros eredmény elérésére. 

Nos, Szakács Szilárd és Spengler Krisztina a hazaiak rendelkezésére állt, viszont Szakál Béla nem, így a szokásos négyesét felvonultató csapatunk nem volt eleve vereségre ítélve. (Spengler Kriszta az előző szezonban még az Extraligában "ütögetett", csak időközben elfogytak a női csapatok Magyarországon.) 



Vecsés II.



Ahhoz, hogy versenyben maradjunk, az egyik párost meg kellett nyernünk. Egy ideig úgy tűnt, a célt Szász András és Mári Sándor teljesíti majd, de hiába volt négy labdájuk a 2:0-hoz, elbuktak a Spengler-Szakács pár ellen. Tímár Gyula és Váradi Gyula ellenkező utat járt be: fordulatos meccsen, vesztett állásból diadalmaskodtak Mezei László és Nagy Zsombor felett. 



Végre egymáshoz öltöztünk



Előbbi kellemetlen stílust képviselő, harcos játékos, utóbbi évről évre nagy fejlődést mutat, mégis, velük szemben kellett elegendő győzelmet - lehetőleg nyolcat - felmutatnunk a siker érdekében. Majdnem bejött a terv. Tímár Gyuszi Nagy Zsombort megverte, de nem bírt Mezei Lacival, azaz volt egy nem kalkulált vereségünk, miközben meglepetést senki sem szállított. 

A hátrányt egészen a hajráig toltuk magunk előtt. 6:9-es állásnál azonban három olyan párosítás következett, amelyben nem voltunk esélytelenek. Szász András nagy küzdelemben legyűrte Nagy Zsombort, Mári Sándor pedig Szakács Szilárdot, így végre illesztettünk egy "pluszt" a "muszájgyőzelmek" mellé (8:9).

Az utolsó mérkőzésen Váradi Gyula a döntetlenért csatázott Mezei Lászlóval, és nem lehetett biztos a dolgában, mert januárban kikapott vetélytársától. Ebben a sorsdöntő pillanatban tartotta meg Tímár Gyula élete legrövidebb, de minden bizonnyal leghatékonyabb motivációs beszédét:

- Gyula, ha nyersz, már sütjük is neked a törpeharcsákat!

Az átlag 20 érintéses labdamenetekből álló pingpongeposz végén ezek után nyilván csak  Váradi "Öszi" örülhetett. És mire Vecsésről Irsára értünk - hála a horgászfenomén Tímár Gyuszinak, aki kifogta, és Tímárné Solti Ibolyának, aki megsütötte - elkészült a hal is. 

Segítséggel ugyan, de az iciripiciri mind megette.     



A megye B 2. fordulójában:

Vecsés SE II. - Albertirsai SE I. 9:9


Részletes eredmények ITT!

Megye C: egy sorozat vége

A Csemő II. - ASE II. párosítás korábban minden alkalommal magabiztos vendéggyőzelemmel ért véget. Semmi sem tart örökké...


Nem csak a csemői első csapat erősödött meg a nyár folyamán. A szeptember 22-ről 25-re halasztott mérkőzésre három számunkra ismeretlen játékost neveztek a hazaiak, meg az eddig Pintér Nándiéknál szerepelt Sándor Zoltánt.






Nálunk maradt a szombatra tervezett (értsd szombaton is ráérő) keret, azaz Benkó László, Burka Zoltán, Mári Menyhért és Szelei Mihály. Nem kérdés, hogy a három legjobbját nélkülöző csapat vereségre ítéltetett, de az sem, hogy hosszú távon a következetesség, a tervezhetőség mindenkinek alapérdeke. A megyei bajnokságban ez biztosan fontosabb, mint az eredmény.



Benkó Laci és Szelei Misi


Kész szerencse, mert éppen eredményt nem sokat tudtunk felmutatni kedden este. Két párosunk kisebb (Burka-Mári) és valamivel nagyobb (Benkó-Szelei) ellenállást követően kapitulált. Egyesben sem jeleskedtünk: körönként egy meccset nyertünk - sorrendben Szelei, Mári, Mári, Burka -, és ez az 1:3-as sorminta körülbelül tükrözi is a látottakat. 

A sportszerű légkör és a vendéglátás dicsérhető, a pingpongunk kevésbé. Abban ugyanis sok volt az indokolatlan hiba, a kapkodás. Ez Menyhértre is igaz, aki türelmetlensége miatt veszített nyert állásból Szabó Tiborral szemben. Két győzelem azért korrekt teljesítmény egy nem egészen 14 éves ifjonctól.

Több van, ez nyilvánvaló, a másik három albertirsaiban is. Most leginkább annak örülhetünk, hogy Benkó Laci hosszú szünetet követően újra bajnokit tudott vállalni. Meg annak, hogy Burka Zoli erőfeszítéseinek hála kialakulhat egy rendszer, amely nem a véletlenre bízza, ki tudunk-e állni teljes létszámmal...






A megye C 2. fordulójában:

Csemői Palotás SE II. - Albertirsai SE II. 14:4


Részletes eredmények ITT!