2022. február 22., kedd

Pontokra váltott esélyek

 Mindkét fronton jó esélyekkel vágtunk neki az újabb fordulónak, és nem is kellett csalódnunk. 


Az elmúlt héten az Albertirsai SE II. hazai környezetben szerepelt, így a DMTK VI. elleni találkozóra már csütörtökön sor került. 


Így nem lehet megöregedni: irsai fiúk dunaharaszti lányok társaságában

A dunaharasztiak kezdeményezése, nevezetesen, hogy női csapatot indítanak a megyei bajnokságban, roppant dicséretes.  A lányok bájosak, ügyesek és lelkesek, de egyelőre nem bírnak a tapasztaltabb asztaliteniszezőinkkel. Az I/ B-C-ből ezúttal kivettük Czinege Lajost és Mári Menyhértet, ám a játékra jelentkezett öt - egyébiránt szintén bájos, ügyes és lelkes - férfiú alkotta gárda is a jobbak közé tartozik ebben az osztályban. 



Azt is tudni kell, hogy a Gecser Zsolt, Nagy Ferenc, Singljár Mihály, Szász András, Szelei Mihály kvintett szigorú teljesítménykényszer, egyértelmű nyomás alatt szerepelt ezen az estén. Épp most, a 13. fordulóban foglalta el újra jegyzőkönyv-vezetői tisztségét Lehel László, és azt semmi módon nem lehetett megengedni, hogy neki visszatérésekor méltatlan tényállást kelljen rögzítenie a meccslapon.  Így aztán mindenki nyert inkább.



Az ASE I. Gyálon vendégszerepelt szombat délután. A hazai 18:0 dacára egy pillanatig sem bíztuk el magunkat, hiszen az Ady iskola aprócska tornatermében, általunk ritkán használt labdákkal, szokatlan asztalokon korábban nem mindig éreztük otthon magunkat. Akadt hiányzónk is: Váradi Gyula nem tartott velünk az "innovatív kertvárosba", ezért is került át ebbe a keretbe a két fentebb már említett úriember. (Végül most csak Menyhért kapott lehetőséget. Neki előzőleg egy mérkőzése volt a megye A-ban. Lajos már Őrbottyánban felhasználta második lehetőségét, és Szász András is szerepelt már itt háromszor. Szeretnénk elkerülni, hogy a hajrára kiírják magukat az ASE II-ből.) 


Albertirsai SE I.


A megszokottól eltérő összeállítás miatt a párosokon is változtattunk. A két fiatalé, Nagy Andrásé és Menyusé lett az egyes asztal, az "öregeké" a kettes. Mári Sándor és Tímár Gyula korábban sokat játszott együtt, és amennyit kellett, most is összekapartak a régi virtusból. Az ifjak viszont hiába kényszerítették döntő szettre a Hóf Sándor - Licsár Zsolt duót, végül kikaptak.


Prémium Gyáli ASE II.


Ha már a hazaiak kifizették a teremdíjat, Nagy András szerette volna kimaxolni a játékidőt, ezért mindenkit 3:2-re vert meg. Nyilván nem direkt, de így alakult. Kétszer fordított 0:2-ről, és előfordult, hogy 3:9-ről alakította 10:9-re az eredményt. A teljesítménye tehát hullámzott, mint a Balaton viharban, de küzdött, hajtott. 

Mári Sándornak is voltak gyengébb periódusai, összességében mégis elég gyorsan, elég szélesen küldte vissza a labdákat a túlsó térfélre ahhoz, hogy a végén beírhasson a neve mellé négy pontot. 

Ez majdnem sikerült Tímár Gyuszinak is, aki csak a Hóf Sándor alkotta utolsó akadályon bukott el - öt játszmában.   

Mári Menyhértet kicsit féltettük a rutinos vetélytársaktól, azonban Sápi Miklós ellen megszerezte első  megye A-s győzelmét. Kicsit később a másodikat is. Ennél fontosabb, hogy bátran, összeszedetten pingpongozott. Mi lenne, ha edzene is?    

  


Pest megyei I/B-C 13. fordulójában: 

Albertirsai SE II. - Dunaharaszti MTK VI. 18:0


Egyéni győzelmek: 

ASE I.

Nagy Ferenc 4/4

Singljár Mihály 4/4

Szelei Mihály 4/4

Gecser Zsolt 2/2

Szász András 2/2


DMTK VI.

Kovács Dorina 0/4

Kovácsné Mester Ágnes 0/4

Török Réka 0/4

Vaskó Dóra 0/4


Páros győzelmek: 

ASE II.

Szelei Mihály, Singljár Mihály  1/1

Nagy Ferenc, Szász András 1/1


DMTK VI.

Kovácsné Mester Ágnes, Vaskó Dóra 0/1

Kovács Dorina, Török Réka 0/1



 A Pest megyei I/A 13. fordulójában: 

Prémium Gyáli ASE II. - Albertirsai SE I. 4:14


Egyéni győzelmek: 

Gyál II. :

Hóf Sándor 2/4

Licsár Zsolt 1/4

Jánosi János 0/4

Sápi Miklós 0/4


ASE I.

Mári Sándor 4/4

Nagy András 4/4

Tímár Gyula 3/4

Mári Menyhért 2/4

Tímár Gyula  3/4


Páros győzelmek: 

Gyál II.

Hóf Sándor - Licsár Zsolt 1/1

Jánosi János, Sápi Miklós 0/1


ASE I.

Tímár Gyula, Mári Sándor 1/1

Nagy András, Mári Menyhért 0/1

     

Részletes eredmények ITT és  ITT!

2022. február 17., csütörtök

A 13. forduló elé

Ezen a héten külön utakon járnak csapataink. Az ASE II. ma este 19 órakor Albertirsán, az ASE I. szombat délután fél ötkor Gyálon áll asztalhoz.  


A harmadik helyen álló "Kettő" a megyei mezőny egyetlen kizárólag hölgyekből álló gárdáját fogadja. A dunaharaszti lányok mérlege eddig egy győzelem, tizenegy vereség, és a statisztikájukba becsúszott néhány 0:18 is, de a lelkesedésük töretlen. Ez az év számukra egyértelműen a tanulásról szól. 

Idegenben 13:5-re nyertünk ellenük, és a ma esti találkozón is csak a három pont megszerzése fontos, a számszerű végeredményt illetően nincsenek elvárások.  


A megye A-ban ősszel egyetlen meccset sem adtunk a gyáliaknak, de már akkor is mondtuk, nem vagyunk ennyivel jobbak. 19-én például beérnénk egy minimális sikerrel is, ám ehhez Licsár Zsoltéknak is lesz egy-két szavuk.   





2022. február 13., vasárnap

Összedrótozva

Nincs mérkőzés, amelyet félvállról vehetnénk a megye A-ban, így a sereghajtó ellen is mindenki "összedrótozta" magát, hogy szükség esetén a csapat segítségére lehessen. 


Mári Sándor betegségből lábadozva, Czinege Lajos hátfájással küszködve utazott el Őrbottyánba, és csak a bemelegítésnél dőlt el, hogy legalább utóbbi vállalhatja a játékot. Nem mintha a másik két 50 pluszosnak ne lettek volna panaszai, de Tímár Gyula és Váradi Gyula a körülményekhez képest jól volt. De hát ez van: a korosodó Pest megyei asztalitenisz-társadalom java pontosan azzal a reménnyel kezdi a napjait, hogy a körülményekhez képest jó állapotban lesz...

Mi mindenesetre legalább ezt a meccset jól kezdtük. Gyors 6:0-val. Épp egyetlen fiatalunk, Nagy András kínlódott eleinte: Kálmán Csaba ellen még fordított 1:2-ről, viszont dr. Hatem Adel sajnos kifogott rajta. A végkimenetelt mindez nem befolyásolta, mert ezen kívül csak egyszer kellett gratulálnunk az őrbottyániaknak. A végén még Mári Sándor "jutalomjátékára" is sor kerülhetett, miután Czinege Lali megunta az egészségre ártalmas tevékenységet, és cserét kért. 

Sima mérkőzésen, sportszerű ellenfelet múltunk felül.


 



 A Pest megyei I/A 12. fordulójában: 

Őrbottyáni Csapatok SE I. - Albertirsai SE I. 2:16


Egyéni győzelmek: 

Őrbottyán I. :

dr,. Hatem Adel 1/4

Kálmán Csaba 1/4

Fehér Zsolt 0/4

Tóth Péter Gábor 0/4


ASE I.

Váradi Gyula 4/4

Czinege Lajos 3/3

Mári Sándor 1/1

Nagy András 3/4

Tímár Gyula  3/4


Páros győzelmek: 

Őrbottyán I.

dr. Hatem Adel - Kálmán Csaba 0/1

Fehér Zsolt, Tóth Péter Gábor 0/1


ASE I.

Tímár Gyula, Váradi Gyula 1/1

Nagy András, Czinege Lajos 1/1

     

Részletes eredmények ITT!

    


2022. február 10., csütörtök

Nem kellett akklimatizálódni

Az Albertirsa - Ceglédbercel távolság közúton percek alatt leküzdhető. A helyi általános iskola tornatermében ismerős asztalok, jóravaló asztaliteniszezők. A Pest megyei I/B-C 12. fordulójában otthon voltunk idegenben is.



Fotók: Czinegéné Deák Judit



Jelenleg a tabella utolsó helyét foglalja el a legendás testnevelő, Szabó Pál nevét viselő berceli csapat.  Ez az állapot valószínűleg rövid időn belül megváltozik, hiszen a szezon közben leigazolt, korábban Irsán is megfordult Oros Imre komoly erősítést jelent. Mi persze főként Németh Csaba mozgását figyeltük, hiszen ő alapvetően a mi játékosunk, aki kvázi kölcsönjátékosként segíti szomszédainkat. 

Igaz, mire Csabi csereként beállt, eldőlt a találkozó. A hazaiak 9:0-ás vezetésünknél nyerték az első meccsüket, addig a győzelem küszöbéig is csak egy alkalommal jutottak el, ám akkor Mári Menyhért döntő szettben felülmúlta Oros Imrét. Ezzel sajnos egyedül maradt erre a napra, mert Imi Singljár Mihály, Szelei Mihály és újoncunk, Gál Béla nótáját is elhúzta. Béla később Németh Csabától is kikapott - nagy csatában, 3:2-re -, de az, mint fentebb írtuk, nem is számít albertirsai vereségnek. 





Az ASE II. tehát teljesítette valamennyi küldetését: a számos hiányzó ellenére öt fővel állt ki, sőt egy embert  tartalékolt az első csapat számára is, illetve megnyert egy újabb mérkőzést. 

Méghozzá baráti hangulatban, ami elsősorban nagyszerű házigazdáink érdeme. Köszönet érte! 




Pest megyei I/B-C 12. fordulójában: 

Szabó Pál Ceglédberceli DSE - Albertirsai SE II. 4:14


Egyéni győzelmek: 

Ceglédbercel

Oros Imre 3/4

Németh Csaba 1/2

Kocsis Erik 0/4

Pipicz Sándor dr. 0/2

Scheffer István 0/4


ASE II.

Mári Menyhért 4/4

Singljár Mihály 3/4

Szelei Mihály 3/4

Szász András 2/2

Gál Béla  0/2


Páros győzelmek: 

Ceglédbercel

Oros Imre, Kocsis Erik 0/1

Pipicz Sándor dr., Csekő Csaba 0/1


ASE II.

Szelei Mihály, Singljár Mihály  1/1

Mári Menyhért, Szász András 1/1




Részletes eredmények ITT!