2019. március 28., csütörtök

Családi csaták Bercelen

Az elmúlt hétvégén a szomszédos település asztaliteniszezőinek meghívására népes csapattal vettünk részt az I.Ceglédberceli Regionális Asztalitenisz Versenyen.



Rajtunk kívül is rengeteg érdeklődőt vonzott a berceli esemény: a három versenyszámban (női és férfi egyes, valamint ifjúsági) összesen több, mint negyvenen indultak. A résztvevők viszonylag magas létszáma ellenére a lebonyolítás zökkenőmentes volt, és a hangulatra sem lehetett panasza senkinek.


Népes mezőny (a fotókat Kaiser János készítette)


A hölgyeknél a még csak negyedik osztályos Mári Berta képviselte színeinket, akinek a csoportmérkőzések során egy felnőtt ellenfelét sikerült legyőznie.

Berta - egyetlen lányként - szerepelt az általános és középiskolás fiúk  mezőnyében is, és ötödikként végzett. Ebben a korosztályban teljes volt az irsai fölény, hiszen az előkelőbb helyezéseken is tanítványaink osztoztak. Plattner Balázsé és Mári Demeteré lett a megosztott harmadik hely, az  aranyérmet Kókai Levente szerezte meg, aki a döntőben saját testvérét, Kókai Zalánt verte 3:2 arányban.


Ifjúsági érmesek (balról): Plattner Balázs, Mári Demeter, Kókai Zalán, Kókai Levente


Családi döntő zajlott a férfiaknál is. A finálét az édesapa, Mári Sándor nyerte 14 éves fiával, Mári Menyhérttel szemben, mégpedig egy furcsa mérkőzésen, amelyet igazán egyik résztvevő sem akart megnyerni...




A férfi döntő néhány jelenete (a felvételt Burka Zoltán készítette) 




Tímár Gyula révén az egyik bronzérem is Albertirsára került. Az ASE játékosai közül Burka Zoltán és Szász András jutott még a legjobb nyolc közé. (Ebben a számban 25-en álltak asztalhoz.)


Kaiser János további fényképeiért kattintson IDE!

Három pont, más semmi

Március 2-án Őrbottyánba utaztunk a helyiek hármas számú csapatához, amelynek minden pontra szüksége lenne ahhoz, hogy megőrizze tagságát a megye B-ben.  


A végsőkig harcoló ellenfélre, ugyanakkor - az őszi tapasztalatok alapján - barátságos légkörre számítottunk, és mindkét feltevésünk beigazolódott.





Senkinek nem volt igazán jó napja, ez már az egyébként sikerrel megvívott párosoknál érződött. Mentségünkre annyit: ki betegséggel, ki kisebb sérüléssel, kialvatlansággal, sőt ezek valamilyen kombinációjával küzdött... 

A legjobb bottyánival, Márton Zoltánnal nem is bírt senki. Jól játszott, a hibáinkat kíméletlenül kihasználta. Azonban négy sikere is kevés volt a szoros végeredményhez, mert társai közül csak Pethő Balázs tudott meccset nyerni. 

Mi kiegyensúlyozottabbak voltunk: Mári Sándor, Szász András és Tímár Gyula 3-3, Váradi Gyula 2 győzelmével összességében biztosan gyűjtöttük be a három bajnoki pontot.






A megye B 14. fordulójában:

Őrbottyáni Csapatok SE III. - Albertirsai SE I. 5:13


Részletes eredmények ITT!



E mérkőzés másnapján került sor Cegléden az első alkalommal kiírt Gyura István Emlékversenyre. Albertirsáról nyolc versenyző indult összesen; érmet szerezni senkinek nem sikerült, bár a fentebb írtak alapján erre nem is volt sok esély. (Gecser Zsoltot és Mári Sándort így is csak egy-egy győzelem választotta el a dobogótól.) A megye B-s és a C-s mezőny is erős volt, jó mérkőzéseket játszottunk, azaz a részvételünk nem volt haszontalan. 

Március 23-án Ceglédbercelen volt verseny - erről rövidesen beszámolunk még -, mi április 5-én, a csemőiek 6-án rendeznek kisebb viadalt. Azaz: egyértelműen felélénkült a kistérségi amatőr pingpongélet.  

2019. március 27., szerda

Megcselekedtük, amit...

Az eredetileg kiírt időpontban nem lehetett lejátszani a megye C tápiósági bajnokiját, az új meccsnapra viszont nehezen találtunk négy játékost. Ezt a gondunkat a végeredmény is tükrözi.


A sokadik, a véglegesített dátum csak két alapemberünknek, Burka Zoltánnak és Mári Menyhértnek felelt meg, de a sportszerűség megkövetelte, hogy a csapat kiálljon. Egyébként is: az ilyen helyzetek mindig lehetőséget kínálnak arra, hogy a kevesebbet szereplők is újra asztalhoz álljanak.

Ezúttal Garami Zsolt és Pető Miklós segítette ki a társaságot, és bár nyerni nem tudtak, hasznosítható tapasztalatokat biztosan szereztek.  

Három győzelmünkből Burka Zoli jegyez kettőt. Darula Istvánnal és Darula Norberttel is jót játszott, végül azonban mindkettővel szemben alul maradt. Bene Andrást és Lévai Istvánt viszont - utóbbit némi meglepetésre - 3:2-re megverte. 



Burka Zoltán (fotó: Garami Zsolt - archív)


Mári Menyhért Pintér Zsoltnál bizonyult jobbnak, ifjabb Darulával döntő szettig jutott.   

Fénykép nincs róla...



A megye C 15. fordulójában:

Tápiósági KSK - Albertirsai SE II. 15:3


Részletes eredmények ITT

Minimális vereség, maximális bánat

Sovány vigasz: a lehető  legkisebb különbséggel kapott ki második csapatunk Délegyházán.



Túl a bajnokság felén még a feljutásra is van esélye a jobbik délegyházi alakulatnak. Így aztán nem kifejezett előny, hogy teremgondok miatt mindkét bajnokit idegenben vívtuk ellenük; a másodikat február 17-én.

Ősszel, a 3. fordulóban nem volt sanszunk még a szoros eredményre sem, ezúttal azonban erősebb keretet sikerült összetoboroznunk. Igaz, a tervezett öt fő helyett végül csak négy kelt útra, abból is egy, Mári Menyhért előző nap még hőemelkedéssel küzdött. 

Ilyen, amikor viszonylag rendben mennek a dolgok...

Hosszú ideig nem csak a létszámadatokkal, hanem a játékkal sem volt gond. 4:2-re vezettünk, két kör után 5:5-re, három után 7:7-re álltunk. Az utolsó fordulóban úszott el a meccs, amikor a két előre kalkulálható vereséget nem sikerült újabb győzelmekkel kompenzálni.    

A ranglistavezető Kiss Tamást nem tudtuk megfogni, de Schiff Albertet mindenki elkapta. Egy párost is nyertünk, a szemcsével operáló Bíró Zsoltot Burka Zoltán és Singljár Mihály verte meg. A mérleg nyelve így a számunkra ismeretlen Sipos Imre volt, akit Misi döntő szettben legyűrt valahogy, a többieknek - utoljára, hasonló körülmények között Gecser Zsoltnak - nem sikerült.  


Csapatképet "kivételesen" nem készült a megye C-ről. Ezt helyettesíti ez az impozáns légifelvétel Délegyházáról 




A megye C 14. fordulójában: 

Délegyháza KSE I. - Albertirsai SE II. 10 : 8



Részletes eredmények ITT!


2019. március 14., csütörtök

Zászlós tábor

Február 23-án a "Dunakanyar kapujába" utazott a megye B, hogy begyűjtse a kötelező egy pontot. A versenykiírás szerint ugyanis ennyi a vesztesnek is jár. 



Már az indulást is kedvezőtlen előjel kísérte: Váradi Gyula pontosan érkezett a megbeszélt találkozóra. Dunakeszin aztán csak növekedtek a gondjaink, miután kiderült, hogy a hazaiak egyetlen felnőtt játékost sem neveztek a csapatukba, drámai mértékben csökkentve ezzel a nyerhető meccseink számát. 


Városi SE Dunakeszi III. (balról): Klucsár Balázs, Szlivka Norbert, Oroszki Péter, Nagy Dávid)


Írhatnánk még sokat a két klub közötti különbségről, de az erőviszonyokkal kapcsolatos mentegetőzés helyett inkább belinkelünk IDE egy kisfilmet a Városi SE Dunakesziről, hogy egyértelművé tegyük, ez más kávéház...

A kávéháztól kora délutánra el is ment a kedvünk. Helyette egy tapasztalt ceglédi tripadvisort követve a pingpongterem közelében működő, nagyszerűnek mondott kocsmát kerestük fel. Az utoljára az 50-es években - de feltétlenül 1956 előtt - felújított és kitakarított üzemegységről kiderült, hogy osztályba sorolása alapján legfeljebb a megye A-ban szerepelhetne, valahol Mordorban, és úgy egészében "rettenetes, mint a zászlós tábor."* Hirtelenjében nem is tudtuk eldönteni, mi az érdekesebb, a csapláros fénylő cseppeket termő borvirágos orra, vagy a félévszázados retekkel antikolt bútorzat...

Ennél még az is kellemesebb élmény volt, amikor - kevéssel elébb - általános iskolás gyerekek vertek minket agyba-főbe. Hiszen játszottunk néhány szép labdamenetet. Két Gyulánk (Váradi és Tímár) döntő szettig jutott párosban, és egy-egy partit fogtak egyéniben is. Az élőhalott Mári Sándor kettőt hozott. Szász András egyet sem, mert neki van szíve, és nem ríkat meg senkit,  aki nincs 120 cm.


Albertirsai SE I.


Meg aztán, ezt tudtuk eddig is, ebben a sportágban nem a méret a lényeg. Most tehát azt sajnáljuk csak, hogy ezen a helyen nem idézhetjük Váradi Öszi méretekkel összefüggő gondolatait - mert olyanok azok is, mint a zászlós tábor.



A megye B 15. fordulójában:

Városi SE Dunakeszi - Albertirsai SE I. 14:4


Részletes eredmények ITT.




* Aki hozzászólásban megírja nekünk az idézett bibliai vers pontos helyét, valamint azt, melyik, korszakos regényben jellemez ezekkel a szavakkal egy fiatal lányt az egyik főszereplő, az ingyen tekintheti meg következő hazai bajnoki mérkőzésünket (Albertirsai SE I. - Gödi SE II., 2019. március 21., 19 óra).  

2019. március 13., szerda

Pingpong és Paganini

Március 29-én ingyenes komolyzenei koncertre kerül sor a Móra Ferenc Művelődési Házban.  A belépés díjtalan, de a rendezvény keretében az Albertirsai SE asztalitenisz szakosztályának utánpótlása javára adományokat gyűjtenek a szervezők.





"Mitől gyerekbarát egy koncert? 

Egy időben és egy térben szeretnénk zenei élményt nyújtani gyerekeknek és felnőtteknek. 
A legtöbb komolyzenei koncerten szigorúan néznének a szülőkre, 
ha a totyogó gyermekükkel jelennének meg a teremben. 
Ezen a koncerten az előadókat és reményeink szerint a közönséget sem zavarja, 
ha néha nem csak a hegedű és a gitár hangját hallani. 
Célunk, hogy a teret és a programot úgy alakítsuk, 
hogy minden zenekedvelő - akár egyedül, akár gyermekkel érkezik - élvezni tudja a műsort." 

(Pilinszki Attila)



Az esemény a Facebook-on: katt IDE

2019. március 12., kedd

1% támogatás, 100% odaadás

Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzünk az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadónk 1+1%-áról. Kérjük, támogassa az Albertirsai SE asztalitenisz szakosztályát!








Aki kifejezetten a szakosztály javára szeretne rendelkezni, kérjük, hogy a nyilatkozat leadása után küldjön értesítést az irsapong@gmail.com címre, hogy az egyesület gazdasági vezetőit értesíthessük. Az adatokat bizalmasan kezeljük.



Nem mi vagyunk a legjobbak, nem mi vagyunk a legszebbek, de 1%-ból mi 100%-ot nyújtunk!