2018. február 27., kedd

Másodosztályú krónika

Az élet feltartóztathatatlanul halad előre, mi pedig oly mértékben lemaradtunk az eseményektől, hogy a következő napokat az egyedi tudósításokat helyettesítő nagyobb ívű összefoglalók készítésével kell eltöltenünk. A megye  B-vel kezdjük.



6. forduló:


Csak egyszer kapott ki az első öt kör alatt az újonc Őrbottyán, azaz a mieinkkel azonos pontszámmal álltak a megye B-ben. Egészen a két csapat október 26-i mérkőzéséig...


Mi a szokásos négyest neveztük a találkozóra, míg a vendégek a vártnál gyengébb összeállításban érkeztek Albertirsára. 

Hoztuk is mindkét párost, bár Szász András és Mári Sándor szörnyű játékkal, nagy adag szerencsével győzött Bori Sándor és Koza Viktor ellen (2:0).

Az előny hamar négyre nőtt, miután a Váradi Gyula - Büte Zsolt, és a Mári - Bori (maribori) partit is magunknak írhattuk be. Az örömünk nem lehetett teljes ebben a körben: Szász András és Tímár Gyula is viszonylag simán kikapott a két jobb bottyánitól.

Ennyi tapasztalat elég volt a következtetéshez: a két párosnyi előny birtokában a Büti - Bori duó következetes megregulázásval is célba érhetünk...

Ez volt a minimum terv, amit aztán mindenki teljesített, a két élmunkás (Mári 4/4, Váradi 4/3) túl is szárnyalt.

A vártnál nagyobb különbség mellett lett miénk a három pont. 



A megye B 6. fordulójában: 


Albertirsai SE I. - Őrbottyáni Csapatok SE III. 13 : 5


Részletes eredmények ITT.



7. forduló:


A hévízgyörki katlanba látogattunk 2017. november 19-én. A hazaiak több meglepetést tartogattak a számunkra; nem mindegyiknek örültünk felhőtlenül.



Nem ez a párosítás volt a hétvége rangadója. Mi hat meccsből ötöt megnyertünk, Tirpák Tiborék ellenben győzelem nélkül álltak. Ráadásul hiányzott egyik legjobb játékosuk, az utánozhatatlan fonákjáról nevezetes Németh Zoltán is. Erre mondják, országos kettes.

Németh Zoli egyébként igazoltan volt távol: a mérkőzés előtt néhány nappal született meg harmadik gyermeke. Ezúton is kívánjuk a legjobbakat az egész családnak!





Tehát: országos kettes. 

Kár, hogy erről nem tájékoztattuk az ellenfelet... Így aztán Virganc Mihály és Veres József addig gyötörte Gyuláinkat (Tímár - Váradi), míg azok meg nem adták magukat. Szerencsére a másik páros viszonylag simán a miénk lett (1:1).

Az egyeseket kifejezetten jól kezdtük, három asztalon három győzelemmel. Nem volt habkönnyű egyik sem. Mári Sándor dicsérte is Cseh Pétert - meg a múzeumi szépségű ütőjét -, de többet nem teszi, mert Peti a folytatásra megtáltosodott. 

Ám a 4:1-et így is 6:3 követte, vagyis nem álltunk rosszul, és a vezetés birtokában elkezdtük felfedezni a parádés büféasztal értékeit.

Ezen a ponton ismét bebizonyosodott, hogy a férfiember nem képes egyszerre két dologra koncentrálni. Mert míg a folyosón elmetszettük a vegánokhoz  és az antialkoholistákhoz fűződő rokonszenvünk utolsó pókfonálait, bent a teremben fordított a Hévízgyörk (6:7).

Erre aztán minden albertirsai összevonta a szemöldökét, Váradi Gyula pedig idegesen a hajába túrt, majd mindannyian az (átmeneti) önmegtartóztatás szép példáját mutatva, újra a játékra fókuszáltak: 11:7. (Jó, a vége sem volt tükörsima, de tény, hogy ebben a szakaszban ötből ötöt nyertünk.)

Izgalmas összecsapás volt, és el kell ismernünk, jól jött, hogy Németh Zolinak még a pingpongnál is fontosabb dolga akadt. Neki boldog utánpótlásnevelést kívánunk, a többieknek köszönjük a több érzékszervre ható élményt!


A megye B 7. fordulójában: 

Hévízgyörk SC I. - Albertirsai SE I. 7:11


Részletes eredmények ITT.



8. forduló:


Az elmúlt 1-2 évben remekül alakult a statisztikánk a Dunaharaszti MTK II. ellen. Erre az idényre azonban a fél megye A-s csapatuk leköltözött a B osztályba, és a feljutás egyik esélyesévé lépett elő. 



A két gárda azonos pontszámmal állt a forduló előtt, és bíztunk abban, hogy legalább megszorítani sikerül aktuális vetélytársunkat. A viszonylag jó eredmény eléréséhez szükség lett volna egy jó erőben lévő Mári Sándorra, ő azonban - betegség miatt - az első egyéni után kiállt. (Azt legalább megnyerte.)

A párosokat rekordsebességgel vesztettük el. Ilyesmire nem sokszor volt példa korábban, és a szokatlan élmény előre jelezte, hogy ezen a napon sem a mozdulatok, sem a gondolkodás sebessége terén nem sikerül felnőnünk a DMTK - és a megye A - szintjére.

Nem véletlen, hogy az ötből egyetlen döntő szettet sem tudtunk megfogni. 

Váradi Gyula nyert még egy egyest, Mári Menyhért pedig bemutatkozott ebben az osztályban is. Több pozitívum nem akadt...


A megye B 8. fordulójában: 

Dunaharaszti MTK II. - Albertirsai SE I. 16:2


Részletes eredmények ITT.



9. forduló:


A párosokig illett a rangadó jelző az ASE I. újabb mérkőzésére. A legjobbját nélkülöző Maglód II. megszorítani sem tudta csapatunkat.


A két 3:2-re megnyert páros után nálunk volt a lélektani előny (is). Ezt kihasználva az egyéniket egy ritka, 10:0-ás sorozattal kezdtük, hat alkalommal szettet sem engedélyezve az ellenfélnek. 

Csak a vége felé buktunk kettőt. Szász András volt szociálisan érzékeny, azaz három játékosunk (Mári Sádnor, Tímár Gyula és Váradi Gyula) is hibátlan mérleggel zárt.

A dunaharaszti zakó után jól esett a fölényes győzelem, ami egy esetleges későbbi pontegyenlőség esetén is jól jöhet.


A megye B 9. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Maglódi TC II. 16:2


Részletes eredmények ITT.



10. forduló:


Született néhány meglepő eredmény, ám összességében reálisnak mondható győzelmet arattunk a kakucsiak ellen 2017. december 14-én.


Utolsó simítások
A Tímár Gyula - Váradi Gyula duó vereségét másik kettősünk győzelme ellensúlyozta (1:1). (A Szász - Mári pár sorsolása azért kedvezőbb volt...)

Előnyt az egyéni első körében szereztünk, ahol fontosnak bizonyult Szász András döntő játszmás sikere (4:2). Összesen nyolc ötszettes mérkőzés volt egyébként, amiből négyet nyertünk meg - különös módon minden esetben Csernák Attila volt a szenvedő fél.

A második körben is hoztunk hármat (7:3), aztán a harmadikban is (10:4), így viszonylag biztosan gyűjtöttük be a három pontot. A tét nélküli végjátékban a vendégek felzárkóztak kicsit (10:7), ám aztán megint Csernák Ati következett...




Fontos meccsen, betegséggel, sérüléssel bajlódva, nem túl jó játékkal is elértük a célunkat a hasonló problémákkal küzdő Kakuccsal szemben. 


A megye B 10. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Füstcsőmester Kakucs KSE II. 11:7


Részletes eredmények ITT.



11. forduló:


Mint gyermek a karácsonyi ajándékot, úgy vártuk az utolsó "őszi" fordulót (december 21.), de csalódnunk kellett: nem tartott társaival az Európa-bajnoki bronzérmes Németh Károly.


Így aztán nem is volt különösebb ok az izgalomra. Noha Benkó Gábor három meccset is hozott a csömörieknek, a többiek legfeljebb megszorítani tudták a mieinket. 9:1-es állásnál cseréltünk is, a még mindig nem egészséges Mári Sándort váltotta Gecser Zsolt, aki a szezon során először kapott lehetőséget ebben az osztályban. Első mérkőzését mindjárt meg is nyerte.     

Végül lett karácsonyi ajándék is: az Albertirsai SE I. bronzérmes pozícióban fejezte be a 2017-es évet.


A 2017-2018-as bajnokság őszi végeredménye: 





A megye B 11. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Csömöri Pingpong SE I. 15 : 3


Részletes eredmények ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése