2021. május 4., kedd

Ébredezünk

A legtöbb sportolóhoz hasonlóan mi is rengeteg problémával küzdöttünk az elmúlt évben, de úgy tűnik, lassan rendeződik a helyzetünk.


A 2019-2020-as szezon épp az izgalmasnak ígérkező véghajrá előtt szakadt félbe, a következő - első idényünk a legjobb megyei csapatok között - mindössze két mérkőzés után. Röviddel később el kellett hagynunk megszokott termünket is, és nagy szerencse, hogy az új csarnokban, főleg a kosárlabdázók jóindulatának köszönhetően, menedékre leltünk.





Új fejlemény, hogy a keddi időpont mellé visszakaptuk hagyományos csütörtöki edzésnapunkat is, azaz tényleg közel állunk ahhoz, hogy a régi rend szerint játsszunk tovább. (Épp ezen a  héten sajnos elmarad a csütörtöki tréning!)

Részben emiatt, részben, mert mindenkinek nagyon hiányzott már a versenyzés, ismét elővettük Tímár Gyula ötletét, és némiképp átgondolva a szabályokat, újrakezdtük házi bajnokságunkat is.      

Az egyetlen igazi negatívum most az, hogy a gyerekek tavaly márciusban felfüggesztett foglalkozásait továbbra sincs esély beindítani. A nagyobbak látogathatják a felnőttek kedden 20 órakor, csütörtökön 19:30-kor kezdődő  foglalkozásait, de ilyen késői programot nem szívesen engedélyeznek a szülők.  


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése