2023. március 14., kedd

Masszív középcsapatok

Az ASE I. fölényes győzelem, az ASE II. kicsit kínlódós remi után őrzi stabil pozícióját a két csapatbajnokságban. 

 

A megyei másodosztályban kezdtük meg előbb a 13. fordulót, mégpedig a szorult helyzetben lévő King-Pong SE vendégeként. Pillanatnyilag nálunk sem kerek minden, az elmúlt hetekben elég röviddé vált a kispad, de nekünk legalább izgulnunk nem kell különösebben.

A biztonságos bentmaradás egyik zálogának éppen ez a százhalombattai meccs számított, amit semmiképp sem volt szabad elveszítenünk. Ezt a minimális célt el is érte a küldöttség, igaz, csak nem mindennapi "hullámvasutazás" után.

 



Két sima páros sikerrel kezdtünk, két sima szóló vereséggel folytattuk. Az első szoros parti, az est egyetlen 3:2-je Czinege Lajosnak jutott Grau Beatrix ellen, ám a nehezen kivívott diadallal sem vezettünk sokáig (3:3).

Szász András legyőzte Molnár Bélát, ez korábban nem sokszor fordult elő, de ebben a körben sem szereztünk előnyt, mert a másik problémás meccs elúszott. Gecser Zsolt cserért is kért a Dévay Gyulával vívott 1:3 után (5:5).

Sajnos ezúttal a csere, Nagy Ferenc sem tudott segíteni, és Oláh Mariannától sem jött bravúr. (Tőle még nem is várjuk, bár egyesben elcsípett  szettjei biztatóak.) A döntetlent a Szász - Czinege duó révén tartottuk, hála Istennek mindketten jó napot fogtak ki.   


Megye A-s csapatunk a sereghajtó Dunakeszihez látogatott. Az ezúttal is három fiatalt nevező hazaiak számára az idei szezon a tanulásról, a tapasztalatszerzésről szól. Mi sem feszültünk rá az eseményre, noha tudtuk, hogy ez is egy a 18 bajnoki találkozóból, így viszonylag gyorsan le is peregtek a mérkőzések.






A fiatalok, csakúgy, mint ősszel, mutattak szép dolgokat, és a gárda rutinos tagja, Szigeti Béla - ahogy megszokhattuk -, szívvel-lélekkel játszott. Ő egy meccset el is lopott tőlünk, a negyedik körre kicsit dekoncentrálttá váló Tímár Gyulát verte meg, de három pontunk egy percig sem forgott veszélyben.

Az egyetlen vereségnél igazságosabb is, ha azt emeljük ki, hogy 2 párost és 15 egyénit húztunk be, többnyire magabiztosan. Az valószínű, sőt, ebben reménykedünk, hogy néhány év múlva már csak a labdát szedhetjük ezeknek a srácoknak, de múlt szombaton még mi voltunk a jobbak.  




Legközelebb a feljutásért hajtó, jelenleg második Eurokaput fogadjuk ebben az osztályban. Az I/B-ben Albertirsa - Vecsés találkozóra kerül sor. Mindkét összecsapás március 16-án csütörtökön, 19 órakor kezdődik.    


Pest megyei I/A 13. fordulójában: 

Városi SE Dunakeszi III. - Albertirsai SE I. 1:17


Egyéni győzelmek: 

Dunakeszi III.

Szigeti Béla 1/4

Csipai Gergely0/4

Csóka Teó 0/4

Kolossváry Blanka 0/4


ASE I.

Mári Sándor 4/4

Nagy András 4/4

Váradi Gyula 4/4

Tímár Gyula 3/4



Páros győzelmek: 

Dunakeszi III.

Csóka Teó, Szigeti Béla 0/1

Kolossváry Blanka, Csipai Gergely 0/1


ASE I.

Nagy András, Mári Sándor 1/1

Németh Zsolt, Váradi Gyula 1/1


    

Részletes eredmények ITT!   


Pest megyei I/B 13. fordulójában: 

King-Pong SE -  Albertirsai SE II. 9 : 9


Egyéni győzelmek: 

King-Pong

Vajó Zoltán 3/4

Dévay Gyula 2/4

Grau Beatrix 2/4

Molnár Béla 2/4



ASE II.

Czinege Lajos 4/4

Szász András 3/4

Oláh Zoltánné 0/4

Gecser Zsolt 0/2

Nagy Ferenc 0/2


 

Páros győzelmek: 

King-Pong

Grau Beatrix, Vajó Zoltán 0/1

Dévay Gyula, Molnár Béla 0/1


ASE II.

Czinege Lajos, Oláh Zoltánné 1/1

Nagy Ferenc, Gecser Zsolt 1/1



Részletes eredmények ITT!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése