2022. március 3., csütörtök

Hajrá, rangadókkal

Az utolsó öt forduló következik a Pest megyei I/A, illetve az I/BC osztály déli csoportjában. Mindkét csapatunk várakozáson felül szerepelt eddig, és már most kijelenthető, hogy kitűzött célját az ASE I. és az ASE II. is eléri a szezon végén. Az igazán nagy kérdések azonban csak most dőlnek majd el.


A megye A-ban harmadik helyen álló együttesünk a második őrbottyániakat fogadja ma este. Ősszel, idegenben, sima vereséget szenvedtünk, és itthon is bravúr lenne már az is, ha valamennyire képesek lennénk megszorítani Szűcs Tiborékat. Az Őrbottyáni Csapatok SE II. és a Dunaharaszti MTK II. kiemelkedik a mezőnyből, szinte elképzelhetetlen, hogy ne együtt jussanak fel az NB III-ba.

A mi szempontunkból ennél a mérkőzésnél fontosabb, hogy legutóbbi győzelmünkkel valószínűleg bebiztosítottuk a bentmaradásunkat, hiszen - amennyiben kiállunk hátralévő ellenfeleink ellen -  hatodiknál rosszabbak nem lehetünk. 

Szigorúan matematikai alapon akár még elsőként is végezhetünk, azaz ettől kezdve számunkra jutalomjáték a szezon, a közvetlen riválisok ellen sem kell izgulnunk. (Az első öt helyezett közül még kettővel találkozunk az Őrbottyánon kívül.) 


Pest megye I/A, 14. forduló: 

Albertirsai SE I. - Őrbottyáni Csapatok SE II.      

Albertirsa, Dolina utca 3., Sportcsarnok, 2022-03-03, 19:00:00




Ahogy a bevezetőben írtuk, a második csapat is jól áll az eredeti tervhez képest. Úgy hírlik, jövőre ismét külön lesz B meg C csoport, és ha valami rettenetes kataklizma nem történik az előttünk álló hetekben, az Albertirsai SE II. az előbbiben folytathatja majd. Mivel ez a garnitúránk a megalakulása óta mindig a legalacsonyabb osztályban versenyzett, az idei jó szereplés, az összevont bajnokság élmezőnyének elérése feljutásként értékelhető. 

Már csak az a kérdés, hogy egy szintet, vagy esetleg kettőt lépünk-e előre, ugyanis nagyjából három csapatra szűkült a rájátszásért harcban állók köre. Szombaton Csemő - Albertirsa rangadóra kerül sor Cegléden. A győztes őrzi meg esélyét az aranyéremre.


Pest megye I/BC, Dél, 14. forduló: 

Csemői Palotás SE II. - Albertirsai SE II.

Cegléd, Damjanich utca 3., 2022-03-05, 15:00:00





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése