2022. október 10., hétfő

Megvan az első!

A megye A-ban és a megye B-ben is a negyedik fordulóig kellett várnunk az első győzelemre. Afféle kárpótlás a hosszú várakozásért, hogy nem kellett izgulnunk a múlt csütörtöki  mérkőzéseken. 



Vezérszurkolónk, Gál Béla félelmetes hangulatot teremtett


Az első csapat az I/A mezőnyének legfiatalabb (Dunakeszi III.), a második az I/B talán legtapasztaltabb (King-Pong SE) együttesét fogadta az albertirsai sportcsarnokban, de a két találkozó mindvégig nagyjából hasonló mederben folyt. A várva várt győzelem mindkét fronton a lehető leghamarabb, vagyis tíz meccs után megszületett.



Albertirsai SE I.


Városi SE Dunakeszi III.


Addig az ASE I-ből csak Tímár Gyulának voltak nehéz percei Csókai Leó ellen, végül 0:2-ről sikerült fordítania. Az ASE II. esetében az első és a tizedik egyéni nyúlt  ötszettesre. Utóbbit Szász András nyerte Molnár Béla, előbbit Gecser Zsolt  Hőnig Róbert  ellen. Zsoltnak 2:2-es és 8:10-es állásnál még a titkos katonai bázisokon, petróleumlámpa fényénél gyakorolt adogatását is elő kellett vennie a győzelem érdekében. Ez úgy néz ki, hogy az asztallap hozzánk legközelebb eső élére ütjük a labdát, majd csalódott arckifejezést öltve elindulunk gratulálni vetélytársunknak. A labda eközben magasan felpörög, majd bánatosan szitálva lehull a túlsó térfélen, a háló mögött. Egy ilyen lélektani szempontból megalapozott pont után a következő hármat már egész könnyedén meg lehet szerezni... 



Az ASE II. és a King-Pong SE képviselői 2022. október 6-án 

Az A-nak később ennyi izgalomban sem volt része, a hátralévő időben játszmát sem fogtak az ifjú dunakeszi pingpongosok. (A 18 összecsapásból 14 végződött 3:0-ra.) Tudjuk persze, hogy ez csak pünkösdi királyság a részünkről, hiszen a tehetséges, szorgalmas gyerekek hamar leköröznek bennünket. Most sem annak örültünk, hogy őket megvertük, hanem úgy általában az első győzelemnek. Ami nagyon kellett már, mert a sorsolás nem volt kegyes hozzánk; legközelebb például, október 15-én a liga egyik legjobbjával, az Eurokapuval mérkőzünk. 

Érdemi problémája a B-nek sem lehetett már a 10. parti után, bár a százhalombattaiak eleve nem adták könnyen a meccseket. Várható is volt, hogy előbb-utóbb kifognak valamelyik irsain, végül kettőt is nyertek, egyiket sem érdemtelenül.     

Sokáig nem ünnepelhetjük ezt a vártnál magabiztosabb sikert, hiszen a csapat kedden Vecsésre utazik. Aznap este a "bázison" is lesz bajnoki. Az I/C déli csoportjának csúcsfavoritja, a Rebelog FC a jelenlegi listavezetővel, az Újhartyánnal játszik 20 órától.


Pest megyei I/A 4. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Városi SE Dunakeszi III.  18:0


Egyéni győzelmek: 

ASE I.

Mári Sándor 4/4

Nagy András 4/4

Tímár Gyula 4/4

Váradi Gyula 4/4



Dunakeszi III.

Csóka Leó 0/4 

Csóka Teó 0/4

Harkai Dávid 0/4

Kolossváry Blanka 0/4 



Páros győzelmek: 

ASE I.

Mári Sándor, Nagy András 1/1

Tímár Gyula, Váradi Gyula 1/1


Dunakeszi III.

Kolossváry BlankaCsóka Teó 0/1

Harkai DávidCsóka Leó 0/1 



Pest megyei I/B 4. fordulójában: 

Albertirsai SE II. - King-Pong SE Százhalombatta  16:2


Egyéni győzelmek: 

ASE II.

Czinege Lajos 4/4 

Mári Menyhért 4/4 

Gecser Zsolt 3/4

Szász András 3/4 



King-Pong SE

Hőnig Róbert 1/4

Molnár Béla 1/4

Dévay Gyula 0/4

Duma István 0/4


Páros győzelmek: 

ASE II.

Czinege Lajos, Mári Menyhért  1/1

Gecser Zsolt, Szász András  1/1


King-Pong SE

Dévay Gyula, Molnár Béla 0/1

Duma István, Hőnig Róbert 0/1



Részletes eredmények ITT és  ITT!     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése