2016. szeptember 14., szerda

A második forduló elé

Mindkét csapatunk hazai környezetben találkozik soros ellenfelével a Pest megyei asztalitenisz-bajnokságban.


Az ASE I. az A csoport egyik kiesőjét fogadja. A csütörtökön 19 órakor kezdődő mérkőzés esélyese a Gödöllői EAC V., amely az első fordulóban fölényesen verte az újonc Telkit (14:4).

Ők, úgy látszik, egyben vannak, míg nálunk elég sok a nyitott kérdés még most is. Ám ha csak a játékkal törődünk, szoros eredményt érhetünk el.

Az egy szinttel lejjebb szereplő ASE II. a Csemői Palotás SE II. - ez az erősebb csemői gárda - ellen szeretné megszerezni története első győzelmét. Nyilván valami hasonlóban reménykednek a vendégek is, tehát nagy csatára van kilátás pénteken este héttől is.


Kovács Lacira nagy feladatok várnak a héten (Fotó: Garami Zsolt)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése