2018. október 4., csütörtök

Három pont

Megvan az első. Az ASE I. fölényes győzelmet aratott a megye B 3. fordulójában. 


A tegnap esti mérkőzésen két eddig nyeretlen csapat találkozott, de a játékosok korábbi eredményei alapján a hazai siker tűnt valószínűbbnek. A mieink stabil megye B-sek, az Őrbottyán III. néven szereplő vendégek eddig jobbára a megye C-ben szerepeltek. Ebben az osztályban a bentmaradás lehet a céljuk, és ezt el is érhetik, hiszen törekvő, összetartó, rokonszenves együttesről van szó.






Albertirsán mindez most még kevésnek bizonyult az igazán jó eredmény eléréséhez. Nálunk mindenki hozta magát: Mári Sándor és Váradi Gyula négy-négy, Szász András és Tímár Gyula három-három győzelemmel zárt, és nem volt kegyelem párosban sem. A bottyániak Márton Zoltán révén két mérkőzést nyertek összesen.





Folytatás jövő csütörtökön a 100%-os, többnyire fiatalokból álló Dunakeszi ellen. 


A megye B 3. fordulójában: 

Albertirsai SE I. - Őrbottyáni Csapatok SE III. 16:2


Részletes eredmények ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése