2021. szeptember 8., szerda

Újabb győzelem a megye A-ban!

Nem sok időnk maradt a regenerálódásra: a vasárnap délelőtti gödöllői túra után már kedden este bajnoki mérkőzésre utaztunk Dabas-Sáriba. 


Tímár Gyula továbbra sincs harcra kész állapotban, így nem volt kérdés, hogy a nyitómeccsen szerepelt négyes játszik a megye I/A 2. fordulójában is.   

Az ellenfél, a Top Fitness Szabadidő és Sportegyesület hosszú ideje meghatározó tagja ennek az osztálynak. (Alighanem fel is juthattak  volna az NB III-ba, ha nem lenne már ott a másik csapatuk.) Minket talán nem a legerősebb, de azért éppen elég erős kerettel vártak, ezért a végeredményt illetően nem is fogalmaztunk meg különösebb elvárásokat, csak bíztunk egy jó, egy nagyon jó meccsben.





Egy párost mi, egyet a dabasiak nyertek megérdemelten. Egyesben Váradi Gyula folytatta győzelmi sorozatát, a többiek elvéreztek az első körben. A vesztes meccsek mindegyikében több volt kicsit, de erre nem adnak pontot sehol (2:4). A következő lehetőségnél Nagy András és Mári Sándor is megtalálta azt a kis pluszt, ami előtte hiányzott. Váradi Ösziről meg kezdtük elhinni, hogy őt idén egyáltalán  nem lehet megverni. Szász András egészen jól pingpongozva egy szettet elcsent Bálint Gábortól, de neki nem feltétlenül őt kell megvernie (5:5). 

Hanem, úgy fest, Talapka Gábort. Nagy csata volt, ahogy innen már szinte mindegyik. Öszi tovább dolgozott az egészalakos ércszobráért, Mári Sándor öt szettben verte Kohári Attilát, Nagy Andris öt játszmában kikapott Bálint Gabitól. Nyerhetett volna, de a rutin az rutin. A 8:6 meg 8:6.

Rövid ideig 8:5 is volt, nagyjából akkor döbbentünk rá, hogy akár meglepetést is okozhatunk. Egy erős sanszunk maradt, meg három kétes kimenetelű párosítás. Előbbit abszolváltuk gyorsan, a maradék esélyek közül hamar elúszott az egyik (Mári S. - Walter Attila 3:0, Szász - Kohári 0:3). A Váradi - Bálint rangadó idegörlő küzdelemben dőlt el az utóbbi versenyző javára, és ezzel a hazaiak 9:8-ra felzárkóztak. 

Amikor a kettes asztalon véget ért az utolsó labdamenet, a hármason még javában zajlott a bajnoki pontok arányát meghatározó, döntőnek beillő mérkőzés. Időközben a hangulat is szépen alakult, részben az edzésre szállingózó környékbeli pingpongosoknak, részben az irsai keménymagnak  köszönhetően. (A viszonylag kis játéktér, a sebesség és az izgalmak miatt szurkolói szempontból nehéz bármi mással összehasonlítani az asztalitenisz atmoszféráját...)

Az idegörlő küzdelem fordulatot már az előbb elhasználtuk, de az a legkevesebb, hogy erre az utolsó meccsre is illik. A tapasztalt Talapka Gábor mindent megtett a dabasi egyenlítés érdekében, ám legfiatalabb versenyzőnk, Nagy András megőrizte hidegvérét, kritikus pillanatokban is jó döntéseket hozott, így amikor nagyon kellett, a szerencse is mellé szegődött. 

Nagyjából ez ennek a 10:8-nak a története. Valamennyi szerepe tényleg volt benne a szerencsének, s főként annak, hogy megint mindannyian kijátszottuk magunkból, ami az adott pillanatban bennünk volt.

Ennél többet nem ígérünk jövő csütörtökre sem, amikor - az ASE II-vel egyidőben - először fogadhatunk majd ellenfelet a városi sportcsarnokban. 


A Pest megyei I/A 2. fordulójában:

Top Fitness Szabadidő és Sportegyesület II. - Albertirsai SE I. 8:10

   

Egyéni győzelmek: 

Dabas II.
Bálint Gábor 4/4
Kohári Attila 2/4
Walter Attila 1 /4
Talapka Gábor 0/4

ASE I.
Mári Sándor 3/4
Váradi Gyula 3/4
Nagy András 2/4
Szász András 1/4

Páros győzelmek: 

Dabas II.
Kohári Attila, Talapka Gábor 1/1
Bálint Gábor, Járai Zoltán  0/1

ASE II. 
Mári Sándor, Nagy András 1/1
Szász András, Váradi Gyula 0/1


Részletes eredmények ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése